Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai
7. Csongrád 1956-ban ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. Csernigrod (Feketevár) nevű földvára a tatárjáráskor pusztult el. Tisza jobbparti agrárváros. Folyamatosságát helyzeti energiája, átkelőhely jellege biztosította. 40 531 kát. hold területe a felszabadulás után a tanyás területeken végbement község alakítások folytán a felére csökkent. Összterületének majdnem 2/3-a szántó. A lakosság megélhetésének alapja a mezőgazdaság. A lakosság száma 1967-ben 20 000 volt. Ennek egyötöde a külterületen él. Közlekedési helyzete kedvező. A Tisza és az azt keresztező vasút és közút mellett fekszik. A múltban jelentős kikötő volt. A Csongrádi Bútorgyáron kívül jelentős ipari üzeme nincs. A gazdálkodás jellegét a nagyarányú homoki szőlőtermelés és gyümölcskultúra adja meg. Virágzó háziipara van. A határokon túl is hírnévnek örvendenek a csongrádi vert csipke, perzsaszőnyeg és a vesszőből font lakberendezési tárgyak. Művelődését gimnáziuma, múzeuma és könyvtárai segítik elő. A város lakossága Szentes egészségügyi intézményeit veszi igénybe. A földszintes lakóépületek 96%-a vályog falazatú. A közművekkel való ellátottság alacsony fokon áll. Mai képe a múlt század közepén kezdett kialakulni a Tiszaszabályozás után. A belváros nem a központot jelenti, hanem az ősi települést, a műemlék jellegű óvárost. A központban nagyszabású építkezés folyik: szállodák, modern épületek, üzletsorok. Mezőgazdasági jellegű városképét kedvezően befolyásolja jelentős kiterjedésű zöldövezete, és a Tisza közelsége. Partjai valóságos kis „arborétumok” a város szívében. Átlagos ellátókörzete 30 000 fő. Irodalom: Katona Imre: Csongrád város bibliográfiája. Szeged, 1954. 207
