Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
VII. Városkultúra
nek, így pl. a toronyzenészek Sopronban. A fejlődő zenekultúrára vallanak a foglalkozásokkal kapcsolatos ilyen családnevek, mint: Regős, Sípos, Kürtös, Gajdos, Trombitás, Kobzos, Lantos, Hegedűs, Cimbalmos, Dobos, Dudás stb. Betekintést nyújtanak a fejlődő zenei életbe a ref. kollégiumok diák énekeskönyvei (dallamgyűjteményei), amelyek kuruc dallamokat, temetési énekeket, alkalmi köszöntőket, gúnydalokat, parasztnótákat és harcias indulókat tartalmaznak. Zenei műveltséggel bírtak a históriás énekeket előadó diákok, iskolamesterek, prédikátorok, katonák és vándorlantosok. A dualizmus korában városaink cigánymuzsikusai vásárkor a népnek zenéltek. A cigányzene nagy tért hódított, de már a század elején kezdi kiszorítani a városból a cigányt a német és a cseh muzsikus. A főúri családok zenekarokat tartottak. Pozsony főúri operaelőadásai bizonyos napokon a polgárság számára is hozzáférhetők voltak. A pezsgő zenei életre vallanak az énekesmisék, bálok és zenés temetések. Hódított városainkban a népzene mellett az idegen műzene és verbunkoszene. A városi zenekultúra intézményes szervezésének jelei a XIX. század elején mutatkoznak. 1819-ben megkezdi működését a Kolozsvári Konzervatórium, amelyet az ország nagyobb városaiban a zeneegyesületek egész sora követ. így 1823-ban a Veszprémmegyei Muzsika Intézet, 1834-ben a Pest- Budai Hangászegyesület, amelyből a Nemzeti Zenede alakult. 1844-ben megkezdi működését a Fővárosi Dalárda, majd számos vidéki dalárda. A színjátszás első megnyilatkozásainak a XVI. században virágzó iskoladrámák tekinthetők. Nemsokára jelentkezik a világi hivatásos színészek játéka is, amely először extemporáló bohózatokból áll. A XVIII. században az egyes helyeken működő állandó színházak német jellegűek. Német színészek játszanak jobbára német szerzőktől, német nyelven Pozsonyban, Pesten, Budán, Nagyszebenben, Kassán. A XIX. század elejének magyar nyelvi fellendülése utat tör a magyar színészet számára is. Városaink nemes versenyre kelnek a magyar színművészet támogatásában. Kassán 1816-ban magyar színtársulat működik a németének helyén, amelyet a város jelentős támogatásban részesít. A század második felében a színház szélesebb tömegek kultúrszükséglete lesz. Egymás után emelnek díszes hajlékot városaink a magyar színészetnek azokban a városokban is, ahol állandó színtársulat nem működik. Ilyen volt pl. Makón, az 1903- ban felépült Hollósy Kornélia Színház. A városkultúra névtelen munkásai, a városlakó szerzetesrendek is hathatósan tevékenykednek. Székházaik, pl. a Szeged alsóvárosi Ferenceseké, sok kéziratanyagot, ősnyomtatványt és könyvritkaságot őrzött. A különböző szellemi áramlatok és kulturális intézmények fenti felsorolása csak vázlatos képet adhat a „városkultúra” kialakulásáról. Városaink szellemi életének adatszerű feldolzására volna szükség, hogy megismerhessük a magyar városkultúrát. Eddigi ismeretünk alapján azt állapíthatjuk meg, hogy városaink kultúrarculatára a táji, népi és történelmi adottságok más-más vonásokat rajzoltak. Külön utakról és közös hatások alatt, hazai és külföldi forrásokból táplálkozva merített a városkultúra. A város népének a falain belül szerzett külön élményei, történetének az országos történettől független szakaszai és helyi adottságok alakították ki az egyes városkultúrák egyéni vonásait. Innen van a magyar városkultúrák változatossága. Minden városkultúra a maga sajátos talajában fakadt. Két teljesen azonos városkultúra nincs. Az egyes városkultúrák teszik a helyi gyökerekből táplálkozó nemzeti kultúrát. Ilyen vonatkozásban beszélhetünk dunántúli, felvidéki, szepességi, alföldi, délvidéki és erdélyi (magyar és más nyelvű) városkultúráról. Sőt 1 87
