Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
V. Városképek és városalaprajzok
122 az óváros közvetlen szomszédságában levő területen a főiránnyal párhuzamosan új útvonalak keletkeztek, és a meglevő keresztirányú utcák is meghosszabbodtak. A vár és váralja kezdetben nem tartoztak össze szorosan. Előfordult, hogy az elpusztított községek lakossága, mint pl. Lévánál, a már meglevő vár közelében keresett védelmet. Ilyenkor az erődművet a vár közelében letelepedett lakosságra is kiterjesztették új övezet létesítésével. A vár alján, illetve a vár körül több, önálló közigazgatással bíró település volt, amelyek sokáig külön életet éltek, és csak több évtizedes együttélés folyamán olvadtak be a várterületbe, és alkották együttesen a középkori várost. A váraljai községek, mint külön negyedek vagy városrészek éltek tovább a középkori városban, és egykori különállásukat helynevek is fenntartották. A magyar vár történelmi jelentőségét, a várépítés tervszerűségeit és korszakait Gerő László világította meg „Magyarországi várépítészet” című művében (Bp. 1955., „Magyar Várak” Bp. 1968.). Rámutat, hogy a várépítés első korszaka: a földvár kora. Ezt követi: a lakótornyos; belsőtornyos vár; a külsőtornyos vár, és az olaszbástyás vár kora. A földvárak a népvándorlás korában voltak használatban, és a honfoglaláskor is sok állott közülük: pl. Gyulafehérvár, Nógrád, Somogyvár, Veszprém; sőt újak is keletkeztek, mint pl. Anonymusnál Csongrád. A földvár árokkal és földgáttal, esetleg cölöpsorral megerősített erődítmény volt. A lakótorony természetes vagy mesterséges hal-38. Esztergom XII. századi várfalai, lakótornyai és királyi palotája (Gerő László: Magyar várak, 23.)
