Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)
A nemesítői hagyományok ápolása
Teichmann Vilmos élete és munkássága 174 különböző helyen, majd a termést Kisvárdán ismét elkülönítve, a szaporító helyeknek a leromlás ütemét összehasonlították. így találták meg az egészségesebb, szaporításra alkalmasabb tájakat. Ahogy a fajták után egyre újabb, gyakorlati értékű kutatási eredmények is születtek a telepen, úgy terjedtek el azok széles körben, a csoport hatékony munkája nyomán. Többek között a telepen dolgoztuk ki a fóliasátras szabadtéri előhajtatást, és ekkor került sor arra, hogy a kisvárdai burgonya fajták mellett a kisvárdai típusú előhajtató fóliasátor is országosan ismert lett. A Szaporító Csoport munkája is benne volt abban, hogy a hatvanas évek közepén ezekből a 30 tonna kapacitású, tehát nagyüzemi méretű sátrakból több száz üzemelt a gazdaságokban. Szervezetileg már 1958-ban tervbe vették a klónozásos fajtafenntartást néhány állami gazdaságban. Ez azonban csak évekkel később valósult meg, előbb a Szécsényi Állami Gazdaságban, majd két kiválóan dolgozó termelőszövetkezetben, az Ipoly mentén Őrhalomban és a Hemád völgyében Göncruszkán. A szakmai irányítást Kisvárda végezte. A területi megosztás a fajtafenntartás biztonságát is kiválóan szolgálta. De ekkorra, 1966-ban már a csoport is 7 fős lett, szaporító tevékenységük pedig kiterjedt az ország egész északi és keleti felére. Ennek a területnek volt a központja Kisvárda, a telepet övező jegenyefák messziről mutatták az utat, és az érdeklődőket mindig szívesen fogadta a Tanár úr és munkatársai. A telepi bemutatóknak régi hagyománya volt. Tapasztalatokat szerezni, újat látni gyakran látogattak el ide a környékbeli gazdák csoportosan, majd később termelőszövetkezeti rendezvények keretében. A csoport elsődleges feladata volt a kisvárdai nemesítésü fajták elszaporítása, ami 1967-ben érte el a csúcspontját. Ekkor 18.000 tonna elit vetőgumót produkáltak. Az ország burgonya területének 80 százalékán a fajtáinkat termelték. Élete munkájának ezt a szép kiteljesülését sajnos már nem érte meg Teichmann Vilmos. De nem élte meg a fajtáit sújtó második - most már végzetes - vírusos levélsodródásos járványt sem 1972-ben. Erről, az 1969-től fokozatosan növekvő veszélyről külön kell szólni, mert emiatt tűntek el a köztermesztésből a kisvárdai burgonya fajták, de ugyanakkor a későbbi nemesítés eredményeként a hetvenes évek elején elismert újabb fajták is.
