Horváth Árpád - Pap János: Technikatörténet. 2. kiadás (Budapest, 1970)
Az antik világ
és itták rá as Ízes szicíliai bort. A rómaiak ugyanakkor gladiátorviadalokat, véres küzdelmeket vittek népük elé. A rómaiak vasat, aranyat, rezet bányásztak és kohósitottak. Természetesen rabszolgamunkával, úgy, ahogy Huelva tartományban művelték a rézbányákat. A noricoai - stájerországi - vasról még Vergilius is verselt, óloncsovekkel építettek vízvezetékeket, és ezek a csövek nyomásállóak voltak, semmivel sem gyengébbek a maiaknál. Ismerték az üveg technológiáját, jó hadigépeket /pl. ballístákat/ készítettek, tudtak fonni, szőni, festeni, ismerték és alkalmazták a vizikereket, hajóikon szivattyúk voltak a fanékvis kiemelésére. Hagy hadihajókat építettek, de ezeken is jellegzetes római gyalogharcot vívtak. Nem ismerték ellenben a kengyelt és elképesztően rossz lószerszámaik voltak. A lószerszámot úgy alakították ki hogy a ló voltaképpen a nyakával húzott. Ha nehéz volt a teher, a ló légcsövét a szij agy összehúzta, hogy kénytelen volt megállni. A ’’barbárok“ szügy hám ja és kengyele puha bőrből készült lószerszáma, technikailag magasan a görög-római felett állt. Közel kétezer esztendeje - időszámításunk után 37 és 4l között - uralkodott Caius Caesar Augustus Caligula, a római birodalom kegyetlen és mérhetetlenül pazarló császára, uralkodásának idején épült az a két fényűzően berendezett hatalmas gálya, amely mintegy ötven esztendeje került napfényre a Nemi-tó mélyéről, és rendkívül érdekes adatokat szolgáltatott az ókor technikájának fejlettségéről. A napvilágra került hajóroncsok között igen jelentős fa- és fémmaradványokat is találtak. Szék kivétel nélkül mind arról tesznek tanúságot, hogy a római császárság legnagyobb virágzása idején a fémek öntése és megmunkálása a fejlődés magas fokát érte el. A hajó fedélzetén például fényűző diszitésak között hatalmas szökőkút állott. Vizét a tó körüli dombokon fakadó forrásokból ólomcsöveken vezették a hajóba, ahol a szintkülönbség nyomása lövellte a magasba. A csővezetéket a kutatások során a domboldalakon meg is találták. A legnagyobb érdeklődésre a leletek közül a bronz csapos-golyókon forgó nyomó-csapágy tarthat számot, mert ez a mai értelemben vett golyóscsapágyak elődjének tekinthető. Annak ellenére, hogy az itt alkalmazott gépelemek megoldásukban igen hasonlítanak a kultúra kezdetén használt golyós-görgőkhöz, azoknál sokkal fejlettebbek, elrendezésük is egészen uj. Szt a csapágyat az egyik hajó elején elhelyezett fcargo dobogó maradványai között találták meg. A dobogón súlyos tárgy - feltehetően egy szobor - állott. A csapágy igy a sulyokkal terhelt felület súrlódásának csökkentésére szolgálhatott. Az olasz HÍV golyóscsapágy-gyár rekonstruálta a forgó tetőt, a töredéken talált rögzítésre szolgáló kengyelek segítségével. Ennek alapján kétségkívül megállapítható, hogy a csapágy nagyjából ugyanolyan elemákból állott, mint a mai egyfeíé ható tárcsás csapágyak /nyomócsapágyak/, - tehát álló tárcsából, mozgó tárcsából és közéjük épitett golyőkoszoruból. A :sapos golyók alkalmazására 7alószinüleg azért volt szükség, mert körforgása mozgáshoz a szokásos tipusu görgők nem voltak alkalmasak, a kúp görgőke t pedig még nem Ismerték. A hajón talált vízcsap valószínűleg a szökőkút vizének be- és ki-21
