Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
NAGYOBB ESELY A TÚLÉLÉS RE Louis Pasteur kezdtek gondolkozni. Volt azonban egy másik nagy nehézség is: a betegek közül sokan nem sokkal a műtét után meghaltak, rendszerint fertőzés következtében. Ennek ellenére a sebészet hamarosan forradalmi változásokon ment keresztül. Megértették a mikroorganizmusok szerepét a fertőzések kialakulásában, a műtőkben csíramentes körülményeket teremtettek, és a sebészet elkezdett hasonlítani az orvostudomány általunk ma ismén ágához. Elsőként a francia Louis Pasteurt kell említenünk. ő az erjedés terén végzett úttörő jellegű kísérleteket. Felfedezte, hogy a folyamatot mikroorganizmusok okozzák, s ha azokat kizárják a közegből, az erjedés sem indul meg. Rövid idő mülva rájött, hogy ugy anez a korhadás és a rothadás folyamataira is érvényes. Roben Koch német bakteriológus is úttörő munkát végzett, ő azonosította és kezdte tanulmányozni a Bacillus anthracis nevű mikroorganizmust, a marhák lépfenéjének kórokozóját. Emellett kulcsfontosságú kutatásokat végzett egyes emberi betegségek, például a kolera, a malária és a bubópestis terén, s ezek nyomán kiderült, milyen sok megbetegedést okoznak a mikrobák. Pasteur munkája és a műtők higiéniája között egy brit sebész. Joseph Lister fedezte fel az összefüggést. 1865-ben. még mielőtt Pasteur munkája szélesebb körben is elismerésre talált volna. Lister már felismerte, hogy ha Pasteumak igaza van. akkor háborút kell indítania, hogy kiűzze műtőjéből a kórokozó csírákat. Lister sikeres receptjének egy része nagyon egyszerű volt: tisztán tartotta a műtőt, és olyan mértékben zárta ki a kórokozókat a helyiségből, amit előtte nagyon kevesen tartottak szükségesnek. A brit sebész azonban nem érte be ennyivel, egy újabb fegyvert is bevetett a tisztaságért folytatott harcában. Korábban is nyomon követte a manchesteri egyetem vegytan-professzorának. F. Grace Calvertnek a munkáját, aki a fenol, más néven karbolsav tulajdonságait tanulmányozta. Calvert - aki a régi tudományos iskola híveként holttesteken dolgozott - felfedezte. hogy a karbolsav alkalmazásával le tudja lassítani a tetemekben zajló bomlási folyamatokat. Ezért aztán a manchesteri sebészeknek mintákat küldött az anyagból, hogy azzal tisztogassák a sebeket. Lister kapva kapott az ötleten. Rájött, hogyha a tiszta körülmények között végzett műtét mellett karbolsavat is használ, azzal a műtét környezetében minden, még élő csírát elpusztíthat. Ezért - leegyszerűsítve - egy háromlépéses eljárást dolgozott ki a műtő csíramentesítésére: először is ügyelni kell arra. hogy a műtő a lehető legtisztább legyen; másodszor, a műtét ideje alatt karbolsav permetezésével karbolsav-felhőt kell fenntartani a műtéti seb környezetében: és harmadszor, karbolsavat kell alkalmazni a seb tisztításánál és kötözésénél is. A módszer eredményeként drámai módon lecsökkent a műtét utáni sebfertőzés okozta halálozások száma. Ráadásul a sebészek most már olyan területeken is végezhettek műtéteket - például a mellkas-üregben - amely eket addig a sebészkés számára elérhetetlennek hittek. Az utolsó fontos változás az volt. hogy a műtéteket immár jóval lassabban is elvégezhették. mivel nem kellett attól tartani, hogy a hosszú ideig nyitva tartott seb elfertőződik. Ezekkel a módszerekkel sok millió ember életet hosszabbították meg. és sokan őrizhették meg végtagjaikat, amelyeket korábban az orvosok kénytelenek lettek volna amputálni. Fogpótlások Műfogakat már Krisztus születése előtt használtak, ám ezeknél mindig valamiféle kényszerű kompromisszumot kellett kötni. Az illesztésekhez a szájon belül kellett méréseket végezni, és ezek ritkán voltak olyan pontosak, hogy megfelelő illeszkedést biztosítsanak. Az áttörést a XALII. században bevezetett gipszminta hozta meg. amely lehetővé tette. hogy a szájon belül öntvényeket készítsenek. Ezáltal sokkal pontosabban készíthették el a fogakat. s a módszert még ina is széles körben használják. A műfogsorok másik nagy hibája a magas ár volt. A fogakat rendszerint elefántcsontból készítették, a drótokat és a tartólemezeket (a protézist) pedig aranyból. A XALII. században aztán megjelentek a porcelánfogak, majd 1844-ben Charles Goodyear felfedezte a vulkanizált gumit. Ez olcsó és könnyen megmunkálható anyagnak bizonyult a tartólemezekhez, ráadásul viselni is kényelmes volt. Joseph Lister
