Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
NAGYOBB ESÉLY A TÚLÉLÉSRE gálati módszereket, de nagyon zavarta, amikor a túlsúlyos betegek esetében hiába hajtotta fülét az illető mellkasára, alig hallott valamit. Ekkor eszébe jutottak az ebben az időszakban nagyon elterjedt tölcsér alakú hallókészülékek, ezért felcsavart egy megfelelő papírdarabot, és annak segítségével hallgatózott a hölgy mellkasán. Laénnecet megdöbbentette, hogy az egyszerű szerkezet mennyire felerősítette a hangot, ezért más anyagokkal is kísérletezni kezdett. Hamarosan rátalált a legjobb megoldásra: egy egyszerű facsőre, amelynek egyik végén kör alakú hanggyűjtő tölcsér, a másikon a fülbe illeszthető hallgató volt. Ez a fajta szerkezet az 1830-as években nagyon népszerű lett. Ezután alig két évtized kellett ahhoz, hogy kifejlődjön a mai, jól ismert sztetoszkóp, a két fülhallgatóval és a hajlékony csővel. A modern klinikai diagnosztika másik állandó kelléke, a hőmérő ekkor már régen ismert, kidolgozott eszköz volt. (Az első valódi hőmérőt még Galilei készítette a XVI. század végén.) Az orvosok azonban csak a XIX. század vége felé kezdték szélesebb körben is használni a betegek vizsgálatánál, amikor a gyártók megkezdték a kifejezetten orvosi célokra szánt hőmérők, azaz a lázmérők forgalmazását. Ezeknek rendszerint egy különleges kiképzésű cső is fontos részét képezte, amely kényelmesen beillett a hónaljba. A hőmérő eredetileg tudományos műszer volt, amely fokozatosan az orvosok nélkülözhetetlen eszközévé vált. Hasonló folyamat volt megfigyelhető a pulzus rögzítésére és a vérnyomás mérésére szolgáló eszközöknél is. Különösen nagy jelentősége volt a Sámuel von Basch által a vérnyomás mérésére kifejlesztett, a maihoz igen hasonló eszköznek. A korszak diagnosztikai eszközeinek a fejlődését bemutató utolsó példánk az endoszkóp lesz, a maga változatos formáiban. Ezek olyan eszközök, amelyek segítségével műtéti beavatkozás nélkül is bele lehet nézni az élő szervezetbe. Ezek az eszközök lényegében mind az egyszerű nyeles tükör leszármazottai, amelyet az orvosok és fogorvosok már régóta használtak a száj és más testüregek vizsgálatára. A fejlesztés célja Jeffersonban élt. Wellshez hasonlóan ő is önmagán próbálta ki a szer hatását úgy, hogy egy éterrel átitatott rongyon keresztül lélegzett, majd a módszert tanítványain is ellenőrizte. Aztán 1842-ben elérkezettnek látta az időt, hogy kipróbálja egy olyan betegen, akinek a nyakán két daganat is volt. A beteg, James Venable belélegezte az étert, majd Long eltávolította róla a daganatokat. Valószínűleg ez volt a világon az első olyan műtét, amelyet altatásban végeztek el. A XIX. században egy harmadik hasznos érzéstelenítőszert is felfedeztek: a kloroformot. Ez egy James Simpson nevű orvos nevéhez fűződik, aki az edinburghi egyetem professzoraként elsősorban a szülészet iránt érdeklődött. Simpson elsősorban a saját szakterületén tartotta hasznosnak az érzéstelenítést, hiszen nap mint nap tapasztalhatta, mennyire fájdalmas is a gyermekszülés. Különös, de itt is ellenállásba ütközött. A XIX. században volt egy olyan irányzat, amely úgy vélte, hogy a szülés közben érzett fájdalom egyenesen kívánatos dolog. A papok a Teremtés Könyvéből idéztek („Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat;...”- Mózes I. 3'16 - Károli ford.J, azonban számtalan anya volt hálás ezért a felfedezésért. 75 Éter-inhaláló készülék a XIX. század közepéről
