Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
TALÁLMÁNYOK ENCIKLOPEDLAJA ébresztettek arra, hogy saját maguk is tehetnek valamit az egészségükért. Ez az irányzat a XIX. században is folytatódott. Ez volt az az időszak, amikor megszületett az orvostudomány számos, máig is ható eredménye. Az alapokat tekintve a korszerű orvostudomány kialakulásának okai a szervezet működésének és a betegségek során lezajló folyamatoknak a tökéletesebb megismerésében keresendőek. A laboratóriumokban és kórházakban Európaszerte zajló kísérletek megsokszorozták élettani ismereteinket. A tudományos eszközök, például a mikroszkóp tökéletesedésével a kísérletező munka még hatékonyabbá vált. Miközben ennek az elemzőbb megközelítésnek az alkalmazása elkezdte Sztetoszkópok a XIX. századból meghozni eredményeit a orvostudomány elméleteiben, úgy ismerték fel hasznosságát a gyakorlatban is. Diagnózis Ahogy az orvosok elkezdték megérteni a betegséget okozó élettani folyamatokat, úgy kezdtek egyre jobban érdeklődni a betegek tünetei iránt. Addig a legfontosabb vizsgálati módszer a beteg kikérdezése volt, a betegségről az általa tett megfigyeléseket tekintették döntőnek. A XIX. században azonban jó néhány olyan eszközt találtak fel, amelyek megkönnyítették az orvos számára a betegek vizsgálatát, és lehetővé tették a tünetek közvetlen megfigyelését. A lázmérőt, a sztetoszkópot, a vérnyomás mérésére és a beteg szervezetébe való betekintésre szolgáló orvosi műszereket mind a XIX. században találták fel vagy tökéletesítették. A diagnosztika tudománya óriási ugrásokkal fejlődött. Az ebben az időszakban megjelenő diagnosztikai segédeszközök közül a sztetoszkóp volt a legegyszerűbb. Amióta William Harvey 1628-ban megjelentette a vérkeringéssel kapcsolatos tanulmányát, az orvosok tisztában voltak a szívverés szaporaságának jelentőségével. Arra is rájöttek, hogy a belső szervek keltette hangok megfigyelése szintén sokat segíthet a diagnózis felállításában - ez különösen a tüdő esetében érvényes. Egy7 francia orvos, René Théophile Hyacinth Laénnec is alkalmazta ezeket a vizs-Fájdaiomcs illapítás A XIX. század előtt az, akit meg kellett műteni, tudta, hogy fájdalomra kell számítania: a műtéteket nem altatott vagy alaposan leitatott betegeken végezték, akiket a sebész markos segédei fogtak le. A fájdalmas műtétek korának alkonya 1799-ben áldozott le, amikor Sir Humphry Davy felfedezte a dinitrogén-oxid gázt. Felfedezése eleinte nem tűnt különösebben hasznosnak. A gáz legjellegzetesebb tulajdonsága az volt, hogy belélegzőjét ellenállhatatlan nevetésre késztette (ezért kéjgáznak is nevezték). A mutatványosok némelyike egész szépen keresett azzal, hogy a közönség vállalkozó tagjait a dinitrogén-oxid segítségével harsány kacagásra bírta. Aztán az 1840-es években az egyik ilyen önkéntes mutatvány közben megsebesült a lábán, de a fájdalmat csak akkor kezdte érezni, amikor a gáz hatása már elmúlt. A közönség soraiban ült egy fogász is, bizonyos Dr. Horace Wells, aki rájött, hogyan hasznosíthatná azt, amit látott. Később Wells önmagán is kipróbálta a dinitrogén-oxid hatását, s a mutatványosok által adott adagnál jóval többet lélegzett be a gázból - olyan sokat, hogy’ az eszméletét is elveszítette. Miközben ájultan hevert, egy fogászkollégája diadalmasan kihúzta az egyik zápfogát, de Wells ebből semmit nem érzett. Kb. ugyanebben az időszakban egy másik orvoscsoport az éterrel kísérletezett, amelyet az emberek szintén kellemes hatása miatt lélegeztek be. A szóban forgó orvos, Crauford Long az USA Georgia államában, XIX. századi orvos arcmaszk segítségével altatja betegét Korai lázmérő és endoszkópok
