Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
NAGYOBB ESÉLY A TÚLÉLÉSRE Hidak A hídépítés fejlődése bizonyos mértékig hasonló volt a tetőnyílások áthidalásának fejlődéséhez. A ma is meglévő legrégebbi hidak a történelem előtti időkből származó egyszerű, pilléres-gerendás típusű szerkezetek. A folyóban egymástól adott távolságokra felállított kőpillérek közeit nagy kőlapok hidalják át. Ez a megoldás csak ott alkalmazható, ahol az áthidalandó nyílás elég keskeny, a folyó pedig elég sekély a pillérek felállításához. Ezen a téren akkor következett be a nagy áttörés, amikor felismerték, hogy az ívek a hídépítésben is felhasználhatóak. Már egyszerűdéikor alakú ívek alkalmazásával is csökkenthető a pillérek száma, és stabil szerkezetű híd készíthető. A lapos ív még ennél is jobb volt, segítségével ugyanis a nagyobb távolságokat is áthidalhatták anélkül, hogy a szerkezetet túl magasra kellett volna építeni. Ezt a megoldást elsőként a kínaiak alkalmazták, a Li Csun által Kr.u. 610-ben tervezett, a Csiao Sui folyó felett átívelő Nagy Kőhídnál. E szerkezet fesztávolsága mintegy 37,5 m, ami nagyjából kétszerese a rómaiak által a félkörívekkel áthidalt legnagyobb távolságnak. A Nagy Kőhíd megdöbbentően modem külsejű, s számos mai betonhíd ősének tekinthető. más módszert alkalmaztak. Ahelyett, hogy a boltozatok metszésvonalát boltgerincívként képezték volna ki, a középkori boltozatokra inkább a kőből készített „bordák” hálózata volt a jellemző. A bordák egyrészt elválasztották egymástól a felületi egységeket, másrészt a szerkezet alapelemei voltak, hiszen ezek tartották meg a rájuk helyezett vékony mennyezetmezőket. Ebből a zseniális megoldásból több olyan szerkezet is született, amelyek minden idők legcsodálatosabb mennyezetei közé tartoznak; a kőbordák hálózatai és a találkozási pontjaiknál kialakított faragott fejek méltóan koronázzák meg számos gyönyörű székesegyház belső díszítését. Ez a megoldás az építés szempontjából is fontos előrelépés volt, mivel a bordák hordképességének köszönhetően a kőműveseknek nem volt szüksége a római betonboltozatok készítésénél használt erős zsaluzatra. Ez az előny egyre fontosabbá vált, ahogy a középkor folyamán a gótikus katedrálisok mind magasabbra törtek. Azonban a csúcsívnek is voltak szerkezeti problémái. Először is, a bordák nagy része a boltozat négy sarkában, a tartóoszlopok vagy -pillérek tetején találkozik. Emiatt az utóbbiakat a boltozat súlyát megtartani képes, ugyanakkor kellemes látványt nyújtó módon kellett kialakítani. Aztán ott volt az örök probléma, a boltozat súlya. Úgy tűnt, ez szöges ellentétben áll a székesegyház-építők azon kívánságával, hogy minél nagyobb ablakokat használhassanak - az üvegfalak nem alkalmasak a kőboltozatok súlyának megtartására. A megoldást a még jobb támpillérek jelentették. A rómaiak által bevezetett gyámpilléreket a középkorban is használták. A gótika építőmesterei azonban egy7 másik módszert is bevezettek: a külső támíveket. A támív lényegében egy, a talajtól induló pillér, amely kezdetben teljesen külön fut az épülettől, s csak bizonyos magasságban találkozik a fallal, hogy átvegye a boltozat súlyát. Az ilyen bonyolult építményekben fellépő terhelések és feszültségek kiszámítása nem könnyű feladat, ezért a középkori építőmestereknek komoly matematikai tudásra volt szükségük. Természetesen ők is követtek el hibákat. Az angliai Wells Székesegyház hajóinak kereszteződésében lévő hatalmas íveket például az eredeti tervben nem szereplő ívekkel kellett megerősíteni. A szerkezeti alapelvek megismerése után a gótikus építészet fejlődése nem állt meg, de a hangsúly áthely eződött a menynyezetbordák mintázatának finomítására. Az eredetileg pusztán szerkezeti elemnek szánt bordák kínálta lehetőségek felismerésével az építőmesterek mind díszesebb mennyezeteket készítettek. A boltozatok alapvető szerkezete azonban nem változott, a kulcselem továbbra is a támív maradt. A reneszánsz idején a gótika hanyatlásnak indult, s a korszak klasszikus görög és római stílustól befolyásolt építészeti alkotásai közül nem egy a világ legcsodálatosabb épületei közé tartozik. Az épületek szerkezete terén azonban alig születtek jelentős újítások. Az építészetben csak az ipari forradalmat követően indult meg gyorsabb fejlődés, amikor az anyagokat - különösen a fémeket - új módon kezdték el használni, s amikor a beton ismételt megjelenése alapvetően új arcot adott a világ épületeinek. 59
