Vass Balázs: Repülőgép- és helikoptertípusok (Budapest, 1968)

Repülőgéptechnika

szárnyra ható nyíróerőket és nyomatékokat. A segédtartók a főtartóval közel párhuzamosan a szárny teljes hosszában vagy csak egy részén helyezkednek el. Szerkezetük egyezik a főtartóéval, méreteik azonban kisebbek. A hajításból és a csavarásból eredő igénybevételeket veszik fel. A hosszmerevítők a szárnyszerkezet azon teherviselő elemei, amelyek a hajításból származó tengelyirányú erők és a borításra ható légerők felvételére szolgálnak. Különböző alakú profilokból készülnek és a bordákat is összekötik. Keresztirányban a bordák határozzák meg a szárny profil alakját, ezenkívül a hosszmerevítőket és a borítást egy zárt szerkezeti egységgé kapcsolják össze és felveszik a borításra ható légerőket.

A szárny borítása lehet vászon, réteges falemez vagy fém. A nagy sebességű repülőgépeken kizárólag fémborítású szárnyakat alkalmaznak. A borítást a hosszmerevítőkhöz, ill. hossztartókhoz és a bordákhoz szegecselik. A vászonborítás inkább csak arra alkalmas, hogy a támadó légerőket átadja a szárny merev vázának.

A szerkezeti megoldást és a teherviselést alapul véve a gyakorlatban a főtartós és a héjszerkezetű (ill. félhéjszerkezetű) szárnyak használatosak. A főtartós rendszerű szárnyban a nyomatékok nagy részét a főtartó veszi fel. Az ilyen szárnyba beépített hosszmerevítők száma kevés, keresztmetszetük kicsi. A főtartós, merevborítású szárnyak fejlődésének kezdetén a merev orrburkolatú, egyfőtartós szárnyakat alkalmazták. Merev orr-részük a főtartóval együtt zárt szerkezetet képez, amely a csavaró igénybevétel és a vízszintes síkban ható hajítás felvételére is alkalmas. A főtartó a profil legnagyobb magasságában helyezkedik el. Kisebb motoros gépek szabadon hordó egyfőtartós szárnyának főtartó mögötti része rendszerint vászonborítású. A repülési sebesség növekedésével azonban a nagyobb teherbírású merev borítást alkalmazták. A szárnyszerkezetben levő főtartók számát a repülőgép rendeltetése határozza meg. Általában egy-, két- vagy háromfőtartós szárnyakat használnak. A főtartós szárnyak nagy belső, szabad térrel rendelkeznek. Ez a tér gazdaságosan felhasználható üzemanyagtartályok elhelyezésére és a behúzható futóművek befogadására. Újabban egyre gyakoribb az a megoldás, hogy a szárny főtartók közötti szakaszát egyúttal üzemanyagtartálynak alakítják ki. Ebben az esetben az üzemanyagtartályok költséges, külön beépítésére nincs szükség.

A repülési sebesség növekedésével fokozódtak a szárnyszerkezetekre ható terhelések is. A vékony lemezborítás már nem biztosított kellő merevséget. Ezért sűrűbben beépített hosszmerevítők vagy vastagabb borítás alkalmazása vált szükségessé. A hagyományos egyfőtartós, hátsó segédtartóval ellátott és a kétfőtartós szárnyakat módosították. A főtartók közötti szakaszon a lemezborítást hullámlemezzel vagy hosszmerevítőkkel merevítették, így elérték, hogy a terhelést nemcsak a főtartók, hanem a borítás is viselte. Ez a megoldás lehetővé tette a főtartók méreteinek csökkentését, vagyis segédtartóvá való átalakítását. Az ilyen szárnyszerkezetet két segédtartóval ellátott héjszerkezetű szárnynak nevezzük. A vékony borítású félhéj-, ill. héjszerkezetű szárnyak hátrányos tulajdonsága, hogy nagy terhelés esetén a lemezek kihajtanak, kihullámosodnak, teherbírásuk tehát csökken, ezenkívül megváltozik a szárny alakja, ami áramlástanig hátrányos. A jelenlegi nagy sebességű repülőgépeken vastag falú héjszerkezetű vagy szendvicsszerkezetű szárnyakat alkalmaznak. A szendvicsszerkezetben két lemez közé műanyagból készült szivacsot vagy méhsejtszerűen kiképzett rácsot ragasztanak. így vi-23