Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Hídleírások - Fejér megye
évi használat után — egyvágányúvá alakították át és tartották forgalomban egészen 1944-ig, amikor is a híd elpusztult. A híd minden egyes mederpillérének felmenő része két-két kör alaprajzú vas csőoszlopból állott, amelyeket fölül közös oszlopfej fogott össze. Erre támaszkodott a hídszerkezet. Az oszlopfejeket az oszlopokkal és a hídszerkezettel összeszegecselték, így az egész híd sokszorosan sztatikailag határozatlan tartószerkezet volt. A hidat a visszavonuló német csapatok felrobbantották, azóta Szeged két Tiszapartja között a vasúti forgalom szünetel. A vasútvonal és a vasúti híd forgalomba helyezése bizonyos mértékig lecsökkentette a hajóhíd felváltásának időszerűségét és sürgősségét. így történt, hogy még negyedszázadnak kellett eltelnie az állandó közúti híd megépítéséig. Közben 1861-ben Haynald István mérnök terjesztett elő javaslatot és tervet fahíd építésére azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a kőpilléres híd építésével jelentkező tetemes anyagi megterhelést csökkentse. A város azonban fedezet hiányában még a fahíd építését sem határozta el. A forgalmat továbbra is a hajóhídon bonyolították le, amely — ha nem is százszázalékosan, de — megfelelt a követelményeknek. A hajóhíd folytatásában a keleti vízparton hosszabb cölöpépítményen haladt az út, amelyet ártéri hídnak használtak és a köznyelven mint „százlábú hid’’-at emlegettek. Az 1879. márciusában bekövetkezett árvízkatasztrófa után a rekonstrukció egyik első követelménye a közúti híd. Az előmunkálatok nyomban megkezdődtek és a híb 1883-ban készen állt. A hajóhíd, amely két évszázadon át teljesítette hivatását, eltűnt a szegedi városképből. Tájékoztatásul megemlítjük, hogy az 1883-ban épített híd a második világháború végéig állott fenn, akkor a meder feletti vasszerkezetét felrobbantották, aminek következtében pillérei is meginogtak. Hídfői és parti nyílásai ma is állnak. A hidat Feketeházy János tervezte és Eiffel párizsi vállalata építette. FEJÉR MEGYE Fejér ama megyék egyike, amelyben az utakra, hidakra és a töltésekre a közigazgatás figyelme a török uralom alól való felszabadulás után nyomban ráterelődött. A vármegye első közgyűlését 1692-ben tartotta, s hidakról 1694-ben volt szó először, az adonyi és földvári (dunaföldvári) hidak javítását sürgették. Mindkét híd a Duna mentén vezető hadiút hídja volt. A vármegye területén levő hidakat 1766-ban összeírták. Összesen 12 kőhidat és 85 fahidat sorol fel ez az igen érdekes dokumentum, amely a Fejér megyei Levéltárban a közgyűlési iratok között található. A dokumentum latin nyelvű és nemcsak a híd helyét, hanem hosszúsági és szélességi méreteit is közli. A községek, amelyekben kőhidak álltak, a következők Mór, Pentele, Baracs, Batta, Tárnok, Etyek, Bicske és Ácsa. Legnagyobb méretű 44 öl hosszával a battai híd, amely ma is áll (I. Pest megyénél Százhalombatta címszónál). Ezt követi 25 öl hosszával a tárnoki híd, amely a Székesfehérvárról Budára vezető úton állott, harmadiknak a 7 öl hosszú híd Baracs határában, majd a 6 öl hosszúságú második tárnoki híd, amely az Érd felé vezető úton állt. A nyolc többi híd közt még három 5 öles, két 4 öles, két 2 öles és egy 1 öles szerepel. Egyik se maradt meg az utókor számára. Még érdekesebb az az összeírás, amelyet 1818-ban hajtatott végre a vármegye. Ebben az összeírásban a három 89
