Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Hídleírások - Fejér megye
járás külön-külön kimutatásba foglalja a hidakat helyeik és méreteik megjelölésével, és két járás még azt is közli, hogy a hidat melyik község vagy az „uraság” tartja-e fenn. Ebben az összeírásban 97 községi és 35 uradalmi kőhidat és 426 községi és 87 uradalmi fahidat említenek. A kőhidak között ismét a battai a legnagyobb, ezenkívül még 15 olyan köhidat találunk, amelynek hossza a 6 ölet meghaladja vagy eléri. E hidak közül a nagyobbakat már szintén elbontották, illetve újjáépítették, valószínű azonban, hogy a régi alapokat, ahol erre kedvező lehetőség kínálkozott, az átépítéskor megtartották. A hidak mindkét összeírás alkalmával túlnyomó többségben még fahidak voltak. A kőhidak 1766. évi arányszáma 12% volt, 1818-ban ez 20%-ra növekedett. Ekkor azonban a kőhidak építése nagyobb lendületet vett, amit a megye területén többfelé található kiváló minőségű fagyálló mészkő jelenléte is elősegített. Teljesen szokatlan, de igen jellemző a nagyszámú kőhíd építésére az a megállapodás, amelyet a vármegye közgyűlése 1822-ben Pátzelt Antal kőművessel létrehozott. Eszerint a kőműves a kisebb műtárgyakat egy összegben való elszámolással vállalta felépíteni, mégpedig az alábbi árakon: 9 láb szélességű és 3 öl 4 láb hosszúságú híd felépítése 140 frt 8 láb szélességű és 3 öl 4 láb hosszúságú híd felépítése 130 frt 4 láb szélességű és ehhez kívántató hosszúságú kőhíd 45 frt Hasonló megállapodás jött létre a vármegye és Geiszt János kőfaragó között, „mely szerint egy □ kubik Schuch kőfaragása 33x-rokba kerül” fuvarköltség azonban a vármegyét terheli. Amikor végre 1839-ben a császári kormány rendeletére összeírták az országos és kereskedői utakon a hidakat, a közbeeső időszak építkezéseinek hatása már erősen érvényesült. Sajnos az a kimutatás nem terjed ki a vármegye összes hídjaira, csak a legfontosabb utakon álló hidakat foglalja magába, de az állandó jellegű hidak száma már erősen megközelíti az 50%-ot. Ezek között már több olyan híd van, amely napjainkig megmaradt. Baracska A Budapestről Nagykanizsára vezető vasútvonalat 1861. április 1-én adták át a forgalomnak. Jelentős lépés volt ez az ország vasúti hálózatának kialakulásában, mert a sűrűn lakott Dunántúlon csupán egyetlen szárnyvonal nyúlt be Bécs felől, mégpedig Győrön és Szőnyön át Székesfehérvárig. Az akkor még magánvállalkozásként létesült Délivasút vonala Trieszt felől közelítette meg az országot, és így kijáratot nyitott a tengerre is. Tájékoztatásul megemlítjük, hogy jelenlegi legfontosabb vasúti fővonalaink közül a miskolci 1870-ben, a veszprémi (szombathelyi) 1872-ben, a pécsi és a kiskunhalasi (szabadkai) fővonalak pedig újabb 10 évvel később épültek meg. A legrégibb vasútvonalak nagyobb hidjai fahidak vagy vashidak voltak, amelyeket az elhasználódás vagy a terhelés növekedése miatt hamarosan ki kellett cserélni. Csak elvétve akad ezeken a vonalakon néhány olyan építmény, amely kiállta száz év viharát és még ma is teljesíti hivatását (76. kép). Egyike ezeknek a Váli-vizet átívelő boltozott kőhíd, a vasútvonal 2937 + 80 szelvényében. Ez a híd 1860- ban egy vágányra épült, csak amikor 1941-ben az alépítményt két vágány részére átépítették, akkor toldották meg a boltozatot. Sajnos a toldás nem kő, 90
