Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Régi hidak problematikája - Fahidak
Délről észak felé haladva egy 49 m-es, egy 27 m-es és négy 7 m-es nyílása volt, amelyek közül a két nagy nyílásnak volt vonórudas hajlított fatartója. A nagyobbik nyílás főtartója három, a kisebbiké két összefogazott fenyőgerenda volt 98/3 3, illetve 65/33 cm összkeresztmetszettel. Vonórúdját 2—2 65/32 cm méretű fogazott gerenda alkotta. Vasat — néhány csavar kivételével — sehol sem alkalmaztak, az összes toldásokat és kötéseket fakötések biztosították. Az eredetileg 3,10 m vastag pillért a nagyobbik ív nyomása észak felé billentette, aminek következtében a nagy ív süllyedni kezdett. A süllyedés megakadályozására a pillért körülfalazták, ezzel 6,10 m méretűre megvastagították. A pillér megerősítése azonban a nagy ív süllyedését nem állította meg, úgyhogy később bakokkal támasztották alá az íveket. Még később rácsostartót képeztek az ív fölé, végül pedig a hídról eltiltották a szekérforgalmat, a hídtengelybe korlátot helyeztek, hogy mellette csak gyalogosok férjenek el. A hídról részletes, de sajnos elég szakszerűtlen leírás jelent meg a Nemzeti Társalkodóban 1837-ben. Ez a közlemény előbb Fogarast jellemzi néhány számadattal. Megemlíti, hogy 7000 lakosának negyede magyar és szász, a többi nagyobb részt oláh, kisebb részben görög, német, zsidó, örmény és cigány. Utal templomaira, mulatóhelyeire, amelyek egyikéhez a hídon lehet átmenni. A hidat így írja le: „Átjárója ezen nagy és költséges mívnek Fogarasból menve délről északra az Olt folyón van, homloka pedig keletre és nyugatra nézi az alatta elsimuló hullámokat.” Találóan írja le az alépítményt alkotó kőfalakat, bár nehezen hihető, amit a középpillérről ír: „Ez az oszlop a persényi kőbányából egy darabban vágatott s kifúrt belközepe olvasztott ón s vas vegyítékkel van teli öntve.” Az oszlop méreteit is megadja: 27 és fél láb hosszú, vastagsága 12 láb, magassága 19 láb és „temérdeke” 6270 kubik láb (8,70x3,80x6,00 = 198 m3). Jelen könyvben kiadott adatok gyűjtése közben vitássá vált, hogy a hídnak a lényegét legbehatóbban ábrázoló oldalsó nézetet lehet-e a híd homlokzatának nevezni. Ez az 1837-ből származó nyomtatott írás remélhetőleg minden kétkedőt meggyőz arról, hogy a „homlokzat” szónak nemcsak a lexikonokban levő definíciója illik rá a híd oldalnézetére, hanem ez a szó magyar nyelvtörténeti szempontból is kiállja a legszigorúbb kritikát. A hídszerkezet leírásából az alábbiakat idézzük: „Egy nagy boltozati feszmív délparti nyugpontjáról hajlik négy cserfa ívben át a tulajdonképpeni folyón, másik végpontjával amaz első kőoszlopra támaszkodva 30 ölnyi hosszun. Egy más kisebb boltozati feszmív, amely délről a kő, északról a másik oszlopon nyugszik, hasonlóan négy főívből áll s 16 öl hosszú. Ezen kisebb feszmívtől terül el egy hét jármon nyugvó s 50 öl hosszú vert híd egy kemény téglából rakott védfalig-” A továbbiakban leírja, hogy eredetileg a vámház és a vámos lakása is a híd déli végén volt, de később e célra külön épületet emeltek a Fogaras felőli parton. Három ,,lappancs”-ot említ, „melyeken néhánylépcsőnyi lajtorján egy állásra ereszkedhetni, honnan látható, nincs-e valami baja a boltozati feszmívnek.” Megemlíti, hogy a hídra emléktáblát helyeztek, mégpedig a kőpillér tetejének nyugat felőli oldalára, abból az alkalomból, hogy az uralkodó — II. József — „ezen hidra felségi elégedés tetszésével lépett”. Az emléktáblák szövege az alábbi: Iduum VII. Junii Anno 1783 Josephus II Imperator Patriae Transitu adstipulatur clementissime ponti. Sub gubernátoré Reg. L. B. a Bruckenthal. Alatta a császári sas és a szász nemzet címere. 27
