Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Régi hidak problematikája - Fahidak
FAHIDAK Magyarországon egészen a XVIII. századig túlnyomó többségben fahidakkal elégítették ki a közlekedés által támasztott kívánalmakat. Az őseredeti univerzális építőanyag, a fa; házak és mindenféle egyéb szárazföldi és vízi építményeken kívül sok évszázadon át a hidak építésére is kimagaslóan a legalkalmasabb építőanyag volt. Szinte korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre, hiszen az ország igen nagy területeit erdők borították, és nem igényelt sok szállítást sem, miután az erdők csaknem mindenütt közel voltak. Jóllehet, annak idején kizárólag azért használták a fát hídépítésre, mert a legkönnyebben volt megszerezhető, még mai szemmel nézve is meg kell állapítani, hogy ezt az anyagot egyes kiváló tulajdonságai a hídépítésre különösen alkalmassá tették és teszik. Előnye a fának, hogy könnyű, tehát a belőle alkotott szerkezetnek kicsi a holtsúlya. Előnye, hogy húzásra és nyomásra egyaránt igénybe vehető, ezért hajlított tartóként nagyon jól alkalmazható. De minden előnye közül a legtöbbre értékelhető az a tulajdonsága, hogy egyszerű eszközökkel megmunkálható, tehát gyorsan és könnyen lehet belőle bármilyen építményt előállítani, alépítményt, áthidalószerkezetet egyaránt. A híd szerkezeti elemei közül a cölöpök, a gerendák és a pallók anyaga még ma is sok esetben fa. Sem a vas, sem a feszített beton nem tudta százszázalékosan helyettesíteni a faszerkezeteket. Ott, ahol a szerkezet könnyű súlya vagy gyors előállítása döntő fontosságú, ma sincs olyan anyagunk, amely könnyebb mint a fa, a fánál teherbíróbb mind húzásra, mind nyomásra és egyszerű eszközökkel megmunkálható. Csak reményünk van arra, hogy a fejlődésben levő műanyagipar egyszer elérkezik az elfogadható költséggel előállítható pallóhoz, amely a fapallót majd helyettesíteni tudja. A mai kor embere megkívánja a hídtól, hogy állandó, végleges jellegű legyen, hogy szinte örökké éljen. Ez az igény, amelyet a ma épülő hidakkal szemben valóban érvényesítünk is, nem régi keletű. A régi kor embere nem sokra értékelte az állandó jellegű hidakat, de más építményeket sem. Sokkal fontosabb volt a gyors építés lehetősége és — néha még ennél is fontosabb — hogy az építményt, ha kell, bármikor el lehessen pusztítani. Ezeknek az igényeknek pedig a fahíd igazán kitűnően megfelelt. Jól tudjuk, elég volt egy tűzcsóva, s a híd szinte percek alatt semmisült meg. A XVIII. században már Magyarországon is érezteti hatását az a folyamat, amely a fának mint hídépítési anyagnak fokozatos visszaszorításához vezet. Ezt a folyamatot a hidakkal szemben támasztott igények változásán kivül legnagyobb mértékben a faanyag iránti kereslet fokozódása és a faanyagellátás és utánpótlás bonyolultabbá válása idézte elő. Magyarországon azokon a vidékeken, ahol követ lehetett bányászni, a kőhidak terjednek el, ahol pedig a kő 21
