Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)

Hídleírások - Szabolcs-Szatmár megye - Szolnok megye

219. kép. A karcagi Zádor-híd átalakításának terve időnek és környülállásoknak rövidsége nem engedte azt, hogy e felett soká kellessen tanátskozni, ugyan azért a Tudósi tó maga mellé vévén a Nagy Kun Magist­­ratust, több értelmes mestereket és Regulationál lévő Ingeneurt Győry Lajos Urat...” helyszíni szemle után úgy döntött, hogy fahidat építtet, amely mindaddig fog állni, mig a kőhidat helyre nem állítják. A soron kívüli intézkedést gyors munka követte. Szvitek Ignác szolnoki ácsmestert bízták meg a fahíd felépítésével s „az irt áts mester nyomban hozzá fogott a munkához és azt 24 napok alatt tökéletesen el is végezte és az utazásra bátorságos állapotba helyezte.” A fahíd felépítése 714 forintba került, s a jelentés, amelyből a fenti sorokat idézzük, s amely a „Tudósí­tás” címet viseli, abból a célból került a Jász-Kun kerü­letek gyűlése elé, hogy ennek a pénzösszegnek a ki­fizetésére vonatkozó utólagos engedélyt a nádortól kérje. Miután ez 1830. december 27-én megtörtént, a jóvá­hagyó nádori leirat is megérkezett 1831. február 22-én, 192

Next

/
Thumbnails
Contents