Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Hídleírások - Szabolcs-Szatmár megye - Szolnok megye
az időben a tiszai hajózás még nem vállalkozhatott ilyen feladatra. Eltelt a nyári építési időszak és a Zádorhíd ügyében nem jutottak előre. Szeptember 10-én olvasunk ismét a jegyzőkönyvekben, mikoris lllésy János kerületi kapitány bejelenti, hogy ,,. . .mivel azon építendő kőhidnak hamarjába felállítása csupa lehetetlenség, azonban pedig azon általmenetelnek jó karban való helyeztetése késedelmet éppen nem szenvedhetne...” ideiglenes megoldást javasol, mégpedig, hogy arra az időre, amíg a kőhíd felépülhet, építsenek fahidat, amelynek anyaga a kőhíd felépítése után felszedhető és értékesíthető. Az ideiglenes fahíd építésére a Jász-Kun kerületek tanácsa 1804. szeptember 10-én hozott határozatot. Elfogadták a benyújtott költségvetést és terveket, és azokat nádori jóváhagyás végett Budára felterjesztették. A felterjesztésre azonban már olyan későn érkezett meg a válasz, hogy a fahidat már nem tudták ugyanabban az évben megépíteni. A felterjesztéshez mellékelt költségvetést és tervet a Szolnoki Levéltár őrzi. Készítője Tünkéi Ferenc szolnoki ácsmester, eredetileg német származású, később magyarosította nevét és Homályossy néven magyar nemességet is kapott. Költségvetése német nyelven készült és végösszege 2076 forint 4 krajcár volt. A terv 16 jármos fahidat ábrázol, egymástól 2 öl távolságra álló 6 öl magas jármokkal, 30 öl teljes hosszal, 3 öl pályaszélességgel. Csak a következő évben, 1805-ben épült meg a fahíd. Ennek az évnek a derekán, június 5-én már a számadások is elkészültek, amelyeket Pasóczai István exactor jóváhagyott és a kerületi gyűlés elé terjesztett. Kiderült, hogy a fahíd építése az előirányzottal szemben kevesebb, csupán 1785 forint 49 krajcárba került. Ezt az összeget a Nagy-Kun kerületi pénztár Karcag városának megtérítette. A tervezett kőhíd megépítésére az 1806-ban kerülhetett sor. 1806. májusában Illési János, a Nagy-Kun kerület kapitánya és a hídépítés lebonyolításával kapcsolatos teendőkre kijelölt Laczka Ferenc komisszárus, tárgyalást folytattak a hídnak terv szerinti kivitelezésére vállalkozó Magurányi József egri kőművesmesterrel. Ennek a tárgyalásnak eredménye az a szerződés volt, amely 1806. május 13-án Egerben jött létre. A szerződésben Magurányi kötelezettséget vállalt arra, hogy egri bányáiban a szükséges köveket kifaragtatja, s a helyszíni munkálatokat irányítja, s az építkezést a következő év őszéig befejezi. A Nagy-Kun kerület részéről a fuvarok, valamint a segéderők természetben szolgáltatandók. A szerződés alapján a Nagy-Kun kerület kapitánya újabb felterjesztéssel fordult a Palatínushoz, hogy a költségeket engedélyezze az újabb költségvetés alapján. A tervet nem változtatták meg. Erre a felterjesztésre meglepően rövid idő múlva, már 1806. július 13-án válasz érkezett. Ebben a válaszban ,,Ő Királyi Herczegsége a Zádor folyón építendő kőhidnak az újonnan beadott költségek feltétele szerint való felállítását és az e végre megkívántaié 8489 ft-okat a Nagy Kun Particuláris Cassábul leendő kiadásait jóváhagyni méltóztatik.” A híd munkálatai erre megindultak. Megkezdődött a kövek átszállítása a tiszai réveken, s a helyszínen a pillérek alapjainak földmunkái. A hídépítés, bár központi szerv végezte, s a nagy országúti közlekedés érdekét szolgálta, a helyi lakosság érdeklődését is erősen felkeltette, úgyhogy a híd alapkőletételéről a karcagi városi tanács közgyűlése is megemlékezik, s terjedelmes jegyzőkönyvben írja le az 1806. szeptember 27-i jelentős eseményt. Az építkezést az azzal megbízott Magurányi József kőművesmester (ma főépítésvezetőnek neveznénk) és Laczka Ferenc districtus comissarius (ma műszaki ellenőrnek neveznénk) úgy látszik igen jól megszervezhették, mert semmiféle feljegyzés nem emlékezik meg nehézségekről és azok elhárítása érdekében teendő intézkedésekről. Még az építkezés kezdete előtt az előkészítéssel megbízott tisztek (Illési és Laczka) azt javasolták, hogy hivatalból keressék meg Heves vármegyét, hogy a kő190
