Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Hídleírások - Szabolcs-Szatmár megye - Szolnok megye
mód szerént való felépítése boldogabb üdőre halasztatik.” Hogy valóban boldogabb volt-e az idő két évvel később, azt nem tudjuk, de az tény, hogy 1811. június 11-én Jászdózsa bírája és tanácsa kérte kiutaltatni a hídépítésre biztosított 6000 forintot, ami meg is történt. A közbenső két év alatt sem szüneteltek a hídépítés előkészületei. A tanács megegyezést kötött a solymosi kőbányával, illetve az ott foglalatoskodó Huklemer — helyesen Huterlerner — András kővágó mesterrel, hogy ,,a Tárná vizén az építendő kőhídhoz megkívántató köveket” az alábbi árakon fogja szállítani : 1 öl falba való kő 1 schuch faragott kő 1 schuch fedni való kő 1 kotsi tengely faragott kő 1 schuch oszlopos lefedő kő 5 ft — kr 1 ft — kr 1 ft 30 kr 15 ft — kr 1 ft 30 kr „mely egyesség a Tanácsnak színe előtt megesvén, tartozik a feljebb kitett mester annyi kővel bennünket provideálni, amennyi az építendő Kő-Hidhoz megkévántatik, mellyre is magát ajánlotta és annak hova-hamarább elkészítését fogadta ... melynek is megerősítésére elő pénzül 200 Pengő forintot fel vett.” 1811-ben már nemcsak a kövek készítése és szállítása, hanem maga az építkezés is megkezdődött. Erről tanúskodik az a munkabérvita, amelyet Jászdózsa község tanácsának 1811. novemberében kellett tárgyalnia. Jankovics István „kőmives mesterséget tanuló gyermek” jelentette be azt a panaszát, hogy mikor a múlt nyáron a hídon dolgozott, „Béres Istvány ötét a Hídról, hogy gyermekségből haigálkozott, behajtotta”, s ezért keze kitört és három hétig nem dolgozhatott. Kérte, hogy elmaradt munkabérét Béres István megtérítse. A gyermek „pajkos erköltse előttünk ösméretes” állapítja meg a község tanácsa és miután ő kezdte a szilvával való hajigálózást, bérének kétharmad részét rendelte el megtéríteni, azaz 24 forintot. IJgy látszik, az építkezés 1811-ben jelentősen előrehaladt, mert a Sólymoson készülő kövek már júniusban elfogytak. Hogy ne kelljen emiatt az építkezést félbehagyni, a község tanácsa előterjesztést tett, hogy a Deméndi bányában Jászapáti részére készített 800 such faragott követ kölcsönvehessék. Ezt a kerületi gyűlés meg is engedte. 1812-ben a híd építése tovább folytatódott, azonban még nem jutott el a befejezésig. Erre csak a következő esztendőben, 1813-ban került sor. Ennek az évnek a legelején — 1813. február 6-án — „Sedony Pál tanátsbéli és Fitzek Antal ord. nótárius urak referálják, hogy a Tárnán épített Kő-Hidnak tetejére fedni való faragott követ Huterlerner András Solymosi Kővágónál a suchját reluctionalis pénzben 1 frt-ban megalkudták.” A két év előtti 1 forint 30 krajcáros árat tehát sikerült 50%-kal csökkenteni. Ezeket a fedőköveket a solymosi bányában el is készítették és még abban az évben el is helyezték. Ezzei a híd építése befejeződött. „Az Tárná vizén épített Kő-Hid költségének, mely Bellák János ord. biró ur bíróságában készült, arról való számadás mely is 19060 frt 57 kr. régi bankóbul és 422 reluctionalisbul került itten tanácsgyülésében pontrul-pontra felolvastatván mindenekben jóváhagyatik.” írja a tanácsgyűlési jegyzőkönyv. A számadási iratokat — sajnos — eddig nem sikerült megtalálni. Ellenben követni tudjuk a jóváhagyási eljárás menetét a felsőbb közigazgatási fórumokon. A község előterjesztése a Tarna-híd számadásairól aJász-Kun kerületek gyűlése elé került. Ebben a község kéri, hogy a felmerült többletköltség felét 917 forint 5 4/5 krajcárt a kerületi pénztár térítse meg. (Az összegek helyességére alább külön kitérünk.) A kerületi gyűlés a költség összegét az eredeti előirányzathoz képest igen magasnak találta (21,170 frt 57 kr a jóváhagyott 6656 frt 5 kr-ral szemben), s ezért 1814. július 10-én utasította Dósa József kerületi kapitányt, hogy „tegyen e tárgyban szoros nyomozást, mi okai lehettek annak, hogy ezen híd felépítésére tett Sumptum Projectum szerint megállapíttatott Summa annyival szaporodott?” 196
