Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Hídleírások - Nógrád megye
Érdemes azt az általános utasítást tanulmányozni, amelyet a vármegyei közgyűlés a XIX. század legelején, 1803. január 20-án „az utak miképpen leendő tsinálása tárgyában” tárgyalt és jóváhagyott. Az utasítás tekintélyes része a hidakkal foglalkozik és abból az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet. Az utasítás 3. pontja szerint „A két helységnek határán építendő hidak rendesebb megtsináltatása végett kerületbéli tiszt úr soha egyszerre mind a két helységbélieket ki ne hajtsa, hanem rendet tartván köztök hol az egy, hol meg az más helységre bizattasson annak megtsináltatása.” Gondosan vigyáztak arra, hogy a robotban dolgozók ne keveredjenek más helységbeliekkel. A 6. pont a hidak összeírását, a 7. pont pedig faanyagraktár létesítését rendeli el azért, hogy mindenkor legyen kéznél a hidak javítása céljára száraz faanyag. A 8. pont új hidak építésekor a megyei geometra közreműködését írja elő, „ki nélkül új hidat építeni nem lehet.” Nagyon érdekesek a 9. és 10. pontok. Ezeknek teljes szövege a következő: „9. Minek előtte pedig az ország utakon megkívántató hidak elkészülnének, Járásbeli Szolga Bírák Uraknak Járásaikban levő Utakra és Hidakra a nélkül is super inspectiójuk lévén Köbül való hidakat építtetni ne engedjenek. 10. Hogy pedig a hidakon annál nagyobb biztonsággal járni lehessen és tovább is tartson, minden új és magas hidakra karfák tsináltassanak és reájok nád vagy vesszők rakatván jó fövénnyel meghordattassanak azon hozzátétellel, hogy ennek utánna minden hidaknak szélességek 2 1/2 ölnyire terjesztessenek ki.” Az előírt 2 1 /2 öl 4,74 méternek felel meg. Becske A község a Galga völgyén végigvonuló 206. sz. főközlekedési út mentén, az útnak 22. és 24. kilométerei között fekszik. A vasúttól — Becske alsó megállóhelytől — 1 km megtétele után érhető el. Északnyugatra attól a hídtól, amellyel a község közepén a Fő út keresztezi a Galgát, kb. 250 m-re folyásiránynak felfelé, áll a „község hídja” (166. kép). Utóbbi egynyílású vagdaltkő falazatú boltozott híd, mellvéd nélkül, az alacsony szegély közép felé emelkedő vonalazású. A vízfolyás felőli oldalán levő szegély eredeti, fedkövekkel takart, az ellenkező oldalról a fedkövek hiányoznak s a védelmet betonhabarcs biztosítja. Mindkét oldalon csőkorlát áll a szegélyen, amely egyáltalában nem illik a régi híd képéhez és hangulatához. Középen, egyetlen helyen falkötővas vége, s a 25 cm hosszú biztosító sasszeg látható. A híd nyílása — amennyire a meder feliszapoltsága a mérést lehetővé tette — 7,60 m, tehát 4 öl lehet. Szélessége 6,80 m (3 és fél öl), amelyből 0,36—0,36 m a kétoldali szegélyek mérete (167. kép). A híd a műemlékjegyzékbe M. J. jelzéssel fel volt véve, de az újabb jegyzékből kimaradt. A híd építésének története feltáratlan. A község 166. kép. A község hídja, Becske 153