Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Régi hidak problematikája - A híd tájformáló jelentősége
A HÍD TÁJFORMÁLÓ JELENTŐSÉGE A hídnak már a legprimitívebb formája is eltér a természet alkotásaitól. Az építményként számbavehető híd pedig már beavatkozás a természet alkotó tevékenységébe s kezdete az ember természetátalakító munkájának. Már a legkisebb híd esetében is megmutatkozik az az emberi törekvés, hogy a természet által támasztott akadályokat legyőzze, a természet nyújtotta lehetőségeket kihasználja. A nagy hidak pedig az ember jelentős alkotásai, már az embernek a természet fölötti uralmát jelzik és alátámasztják azt az egyre jobban erősödő, de kétes értékű öntudatot és büszkeséget, amellyel az ember a földgolyó sorsát irányítja. A hidak és környezetük kapcsolatának kérdése szorosan összenőtt a hidak esztétikájának kérdésével, és felfogható a hídesztétika egyik részproblémájaként is. Ez a kérdés elsősorban a városkép vagy a falukép kialakításakor jelentős, tehát olyan esetekben, amikor a hidat más emberalkotta építményekhez kell kapcsolni. A híd és környezete — táj, falu vagy város — kapcsolatának előnyös, harmonikus vagy ezzel ellentétes kialakítására szabályokat alkotni vagy felismerni eddig nem sikerült. Nem sikerült eddig — de nem is igen lehet — a hidak esztétikáját sem merev szabályokba foglalni. A kérdés létezését azonban éppen annál az igen kézenfekvő oknál fogva nem tagadhatjuk, hogy vannak olyan hidak, amelyek környezetükbe jól, és vannak, amelyek nem jól illeszkednek, s az illeszkedésük nem pusztán a hidak szerkezetétől függ, mert azonos kialakítású hidak egyik környezetben jól, másikban rosszul érvényesülhetnek. A hidak, különösen a nagynyílású újabb hidak, mind méreteikkel, mind szerkezetükkel és különleges alakjukkal, döntő módon befolyásolják a táj képét városban, falun és a szabad természetben is. A nagy hidak esetében már nem is annyira a képbe való beilleszkedésről, hanem a hídnak tájkialakító hatásáról, tájformáló jelentőségéről kell beszélni. Elsőnek az összbenyomás, tehát a híd képe a tájképben, kapja meg a szemlélőt. Ezt követi az elmélyedés, a híd alakjának, szerkezetének, anyagának, valamint a tájképi elemeknek tudomásulvétele. Végül a részletelemzések következnek, a hídfők kialakítása, azoknak a tájképi elemekkel való kapcsolódása, a pillérek, a tartóelemek, a pálya, a hídfeljárók és a táj egymásrahatása, egységgé való összefonódása. Szemlélődés közben alakulnak ki az érzések. Induljunk ki abból, hogy a híd a természet akadályainak legyőzése, tehát győzelem és uralom a természet erői felett. Ez a győzelem és uralom a büszkeség, erő, szépség és biztonság kellemes érzését kelti, de csak akkor, ha az valóban győzelem, nem pedig leigázás, elnyomás, elpusztítás. A természet elnyomása ma már nem a büszkeség, hanem az értelmetlen disszonancia érzetét kelti az emberben, ezért a híd szemlélése lehetőleg ne idézze fel az elnyomás gondolatát, mert az rontja a harmonikus szépség érzéseit. Diszharmóniát érzünk ezért, ha a híd csupasz szárnyfalait látjuk ott, ahol nemrég még erdő nőtt, vagy az alföldi rónaság nyugodt képét a magasba emelkedő alsópályás vasbetonív zavarja meg. 11
