Héjjné Détári Angéla: Régi magyar ékszerek. 2. módosított bővített kiadás (Budapest, 1976)

A XVII—XVILL. század nemességének fényűző magyar díszruháját, a zsinóros, kivarrott dolmány fölött a prémszegélyű mentét számos páros pitykegomb, zománcoktól színes, díszes mentekötő (34. kép), gazdag veretű öv és kardkötő lánc, rajta nemes ékkövekkel kirakott szablya, csonttal, gyöngyházzal berakott pisztoly ékesítette. A süveg mellé tűzve — a kerecsen- vagy darutollak tartására — a legvalódibb férfiékszer: a drágaköves, gyöngyös, gyémántos medály; a hosszú szárnyú, drágaköves, zománcos toliforgó (35., 38., 39. kép).

A harcok szünetében, sátortáborokban született kuruc költészet büszke öntudatot sugárzón örökítette meg ezt a férfias pompát:

Csínom Palkó, Csínom Jankó Csontos kalabérom S%ép selymes ló din gom Dali pár pisztolyom

Fényességgel mind berakva Aranyos sz^blyája,

Nyuszi tál béllett az süvege Csillagos forgója.

Patyolat az kurucz Gyöngy az felesége,

Hetes vászon az labonczság,

Köd a felesége.

A férfiakénál nem volt kevésbé pompázatos a nemes kisasszonyok és nagyasszonyok viselete. Sőt! A keleti és nyugati viseletből alakult magyar szabású ruhadarabokat egyaránt — de főleg a szoknyát és a fej kötőt — arannyal, igazgyöngyökkel dúsan kivarrt, magyar jellegű virágornamentika díszítette. Ez a díszítőelem ott pompázott a fegyvereken és ruhákon éppúgy, mint a templomok és a paloták festett famennyezetein, az ágy- és asztalneműk „úrihímzésein” vagy a kupák aranyozott felületén. S ezek a húsos levelű, dús szirmú, barokk virágok ott nyíltak az ékszereken is.

33