Héjjné Détári Angéla: Régi magyar ékszerek. 2. módosított bővített kiadás (Budapest, 1976)

12. Rajzi rekonstrukció Erzsébet királyné láncának huszonhetedik tagjáról

cediken férfialak, drágakövek között; a harmincadikon fehér zománcú angyal, ugyancsak ékkövekkel. Egy különálló tagon páva és mondatszalag van; egy másik külön ékszertag kunyhó alakú, előtte solymászfigurával és fehér zománcú nőalakkal.

Elképzelhető, hogy az elzálogosítás idején 30 + 1 + 1, azaz több részből álló királyi ékszer még hosszabb volt, amit a különálló, leszakadt tagok is bizonyítanak, s a szétszakadás előtt folyamatos láncot alkotott. Az oklevél alapján pontosan ismert ábrázolások középkori szimbolikájához legközelebb a gótikus falkárpitok tematikája áll. A nyakék tagjaihoz hasonlítható egyes boglárokat több múzeum és egyházi kincstár őriz (Aachen 1, Berlin 2, Bécs x, Cleveland 1, Essen 16, Firenze 1, London 1 darabot). Eredetüket a francia-burgundi művészetből vezetik le, korukat az 1400—1440 közötti időre teszik. Feltételezhető, hogy Albert özvegyének, Zsigmond leányának remekmívű nyakéke jóval az 1440-es elzálogosítás előtt készült. Ezt az elképzelést támasztják alá az „Erzsébet-lánc” két tagjában szereplő kis struccok, négy tagjában pedig fehér hattyúk, amelyek közül kettőnek korona van a nyakán (más értelmezésben: koronából kinövő hosszú madárnyakak). Az ékszer egykori leírója könnyen összetéveszthette a fehér zománcú 2—3 cm-es piciny állatfigurákat a mintegy 4,5—7 cm átmérőjű ékszertagok középpontjában. Pontos meghatározásukat nem is tarthatta fontosnak, ha nem tudta,

*9-