Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
II. A pécsi Zsolnay-gyár a magyarországi kapitalizmus szabadversenyen alapuló szakaszában és az imperializmusba való átmenet idején. 1852-1900
így érte el a gyár tőkéje 1890-ben az 1 027 595, 1899-ben pedig az 1 971 000 frt-ot. A gyár megindításától, 1868-tól 1899-ig a 25 000 forint kezdő tőke 78-szorosára nőtt fel. Ha pedig az 1899. évi 1 971 000 frt tőkét az önállósuló kereskedő Zsolnay Vilmos 1852. évi 15 000 frt kezdeti tőkéjével hasonlítjuk össze, a gyarapodás 131-szeres. Ha az évi nyereségeket vizsgáljuk, itt már sokkal szembetűnőbb az üzletmenet alakulása. A tőke ugyanis nemcsak a profitból gyűlt, hanem más forrásokból is növekedhetett. Pl. 1881- ben 1525 frt örökség! rész, 1882-ben további 4451 frt örökség gyarapította. Ilyen okokból a tőkevagyon állandóan növekedőnek tűnhetik fel, és nem látszanak azok az ingadozások, amelyeket a nyereség csökkenése vagy a veszteség okozott.93 A gyár első éveinek munkájára s piaci küzdelmére az 1873-as bécsi világkiállítás tette fel a siker koronáját. Az ugyanez év májusában beköszöntött válság következtében azonban 1874-ben mégis az üzletmenetben 1690 frt ráfizetés mutatkozott. 1875-ben még mindig kicsi, 2035 frt volt a nyereség. 1877-ben már 23 818 frt-ra rúgott. 1880-ban ismét 4059 frt-ra csappant le. 1881-től egészen 1884-ig emelkedett a profit. Az 1885. év 30 0CŰ frt-os veszteséggel zárult. 1886-tal kezdődik a nyereséges évek megszakítatlan sora. Az emelkedések és visszaesések okát nem a gyárban, hanem azon kívül kell keresnünk. A piacot a 80-as években az 1885— 1886-os válság utáni pangás tartotta összezsugorítva. A Német Birodalom védvámjai miatt az osztrák ipar cikkei mind Magyarország felé áradtak. A megszűkült piacon még élénkebb volt a verseny. Egy-egy épületkerámiai szállítás elnyerése felemelte a nyereséget, különben az közepes maradt. A 70-es évek második felében Zsolnay Vilmosnak égető szüksége volt hitelre. A gyárat minden áron fejleszteni kellett az osztrák ipari tőke versenyével szemben. „A tőkés termelés fejlődése szükségessé teszi, hogy az egyes iparvállalatokba fektetett tőkét növeljék, és a verseny minden egyéni tőkésre külső kényszertörvények alakjában kényszeríti rá a tőkés termelő mód törvényeit. Rákényszeríti arra, hogy tőkéjét folytonosan bővítse, hogy megtarthassa, bővíteni pedig csak növekvő felhalmozással tudja”.94 93 A kapitalizmusban a kimutatott nyereség nem feltétlenül azonos a tényleges nyereséggel, mert a tőkések ezt különféle könyvelési eljárásokkal, főleg adózási szempontból el szokták titkolni. Ezzel a fenntartással kell minden ilyen adatot figyelembe venni. 94 Marx: A tőke. Szikra 1949. I. köt. 639. old. 89
