Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
II. A pécsi Zsolnay-gyár a magyarországi kapitalizmus szabadversenyen alapuló szakaszában és az imperializmusba való átmenet idején. 1852-1900
a városból kerültek ki. A kapitalizmusnak a mezőgazdaságba való behatolása után a falunak a városba áramló proletariátusa látta el munkáskezekkel a gyárat. A faluról érkezett napszámosok egyideig még nem szakadtak el régi foglalkozásuktól. A tavaszi munka kezdetén, vagy aratás idején gyári helyüket sokan elhagyták, és visszatértek a mezőgazdasági munkához. A fokozódó városbaözönlés következtében azonban ősszel egyre nehezebbé vált számukra a gyári munkahely visszaszerzése. A vezetőség az ilyen „rendetlen” munkásokat mindinkább a legnehezebb munkára, a csőgyárba osztotta be. így Heiszler József püspökbogádi napszámos is azért került 1882-ben a csőgyárba, mert nyaranként — a nyilvántartás bejegyzése szerint — aratómunkára többször kilépett.57 Most már az a kérdés merül fel, hogy az ilyen módon kialakított munkásállomány mint működött közre az üzem munkájában, hogyan mozdította elő a gyár kiváló teljesítményeit, mi része volt a pécsi Zsolnay-gyár világhírnevének kivívásában. A kapitalizmusban ez a kérdés nagyon nehezen közelíthető meg. A tőkés vállalkozók, a gyárosok úgy tekintettek dolgozóik munkájára, mint aminek megadták ellenértékét, tehát az teljesen az övék. Minden szép munka joggal az ő dicsőségüket öregbíti, minden tökéletesítés, javítás vagy esetleges találmány jogosan őket gazdagítja. Ezért nem tartották számon, helyesebben elhallgatták a gyáron kívül, értékes, kiváló dolgozóik nevét. A kiváló munkások alatt nemcsak az iparművészeti értelemben alkotóknak tekintendő dolgozókat, hanem minden gyári munkafajtának ügyeskezű, magas szakmai tudással rendelkező munkását értjük. A fogalom tehát tágabb körű, mint az iparművészet alkotó vagy kivitelező munkásának fogalma. A kapitalista üzletpolitika miatt nevüket többnyire csak a gyáron belül ismerték, érdemeiket főleg munkástársaik emlékezete tartotta fenn. A bérlajstromok összegei, a nyilvántartási kartotékokban felbukkanó elismerő megjegyzések (amiket kritikával kell fogadni), továbbá a munka természete és esetleg a munkásmozgalomból nyert adatok segítenek bennünket abban, hogy ezeknek a magas szakmai tudással rendelkező, bátran mondhatjuk, hogy névtelenségre ítélt, kiváló munkásoknak, szakmájuk mestereinek a seregéből néhányra még rámutathassunk. Az első két évtized német és cseh festőit leváltó magyarszármazású festők közül meg kell említenünk Werle Ágoston, 57 E. B. m. 63. old. „... unregelmässiger Mensch befasst sich in Sommer mit Feldarbeit” 69
