Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
IV. A Zsolnay-gyár az imperializmus korának az I. és II. világháború közti szakaszán a felszabadulásig. 1921-1944
A válság következtében az adósságokkal küzdő Zsolnay-gyár termelése 1930-ban a felére esett vissza. A kerámiai iparban a munkabérek a termelési költségeknek 30—50%-át tették akkor ki. A tőkések a munkabéreket leszállították, tehát még fokozottabban zsákmányolták ki a munkásokat, hogy gyárukat a nehéz helyzetből kivezessék. A Zsolnay-gyárban 1930-ban a munkások 43%-át elbocsátották, a férfi munkaerőket olcsóbb női munkaerőkkel cserélték ki, a munkaidőt pedig leszállították. A válság 1933 után az egész tőkés világban enyhült. A nyomában következő pangás ideje azonban 1933 és 1938 közt igen hosszúra nyúlt, és nem ment át fellendülésbe. A munkásság kiszélesedett harca tovább tartott. A hosszúra nyúlt pangás éveiben, 1937—1938 közt kezdte meghozni gyümölcsét a Zsolnay-gyárban a tőkések számára az a tettük, hogy áttértek a porcelánszigetelő-gyártásra. Az üzem termelésének értéke 1935-ben 26%-kai haladta meg a válság előtti 1928-ik és 1929-ik esztendők termelését, a nyereség csak 1937-ben érte el az 1928-ik évi szintet. A gyár helyzetére nagyon nyomasztólag hatott a bankadósság és az örökösödési per. A vállalat alapításában külföldi tőke egyáltalában nem játszott szerepet. A gyáralapító fia, a második kapitalista generáció az imperializmus 1900-tól 1921-ig terjedő szakaszán megtartotta a gyárat. A bank, a finánctőke semmi formában nem tudott behatolni a vállalatba. A harmadik tőkés nemzedéknek is sikerült nagy küzdelmek árán az imperializmusnak a két világháború közti szakaszán, 1921 és 1944 közt megőrizni a gyár függetlenségét. De ennek a munkások adták meg az árát. A gyár munkabérek terén ezekben az években elérte ugyan a szakma többi üzemeinek a színvonalát, de egészségügyi, munkásjóléti és kulturális viszonyai ennek a két gyáron belüli oknak, az adósságnak és a pernek következtében egyáltalán nem fejlődhettek. Az üzem munkássága, amelyet a kapitalizmus 1921 és 1944 közt még fokozottabban megnyomorított, mint addig, folytatta harcát. Ez a harc 1921 és 1944 közt burkoltabb, leplezettebb formát öltött. Ekkor került sor a Zsolnay-gvárban azokra a munkásszervezkedésekre, amelyek sztrájkig ugyan nem jutottak el, de a bér javításokat kivívták. A kapitalista gazdasági rendet 1938-ban már újabb válság hulláma fenyegette, amelyből csak a második világháború kirobbanásával menekülhetett. Ezt a válsághullámot szintén megérezte a gyár. Hatását még fokozta, hogy ekkor, 1938-ban ért véget az örökség körüli hoszszas per, ami jelentős összegek kifizetését, a gyár tőkéjének meg-235
