Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
IV. A Zsolnay-gyár az imperializmus korának az I. és II. világháború közti szakaszán a felszabadulásig. 1921-1944
dominálnak, amelyek a munkaadótól áldozatot egyáltalán, nem, vagy pedig igen szerény mértékűt követelnek.”47 A Zsolnay-gyár a mimkásjóléti intézmények terén ebben az országosan szegényes fejlődésben hátul kullogott. Az egy kultúrhelyiségtől eltekintve a gyárat vezető tulajdonosok iniciatívájából 1921 és 1944 közt semmi sem jött létre. Az előző idők létesítményei, a dolgozóknak kölcsönöket nyújtó munkássegélyalap, a tanonciskola, a dalárda, a zenekar megszűntek. A dolgozók részére szükséges munkásfürdő, ebédlő nem készült. A kapitalista rendszerből eredő temérdek baj a munkásságot keményen sújtotta. A vállalkozók mindenütt igyekeztek a terhekből a munkásokra áthárítani annyit, amennyit csak lehetett. Az 1921—25 közti gyári létszámcsökkentés a csökkentett munkabérrel való dolgozás, 1930-ban még nagyobb elbocsátások, a munkabéreknek a válság előttinél alacsonyabb szinten való maradása, újabb létszámapasztás 1938-ban, mind erről beszélnek, mind ezt bizonyítják. A MUNKÁSSZERVEZKEDÉS HELYZETE A ZSOLNAY-GYÁRBAN Most lett volna igazán szükségük a munkásoknak a szervezkedésre és az ebből származó védelemre. 1915-ben a pécsi dolgozók a Népszavá-ban és a Munkás-ban a munkásmozgalom háború utáni célkitűzéseiről ezt olvashatták: „A dolgozó munkásoknak ugyanolyan módon kell küzdeniük megélhetésükért és jogaikért, mint a háború előtt és csupán akkor javulhat helyzetük, ha elég erejük lesz követeléseik A kiküzdésére. El lehetünk készülve nagyméretű, hosszú gazdasági harcokra ... A háború után nem a béke és a megértés korszaka következik, hanem fokozottabb harc a megélhetés színvonalának megtartására, vagv esetleges emelésére és folytatása a politikai jogokért való küzdelemnek.”48 47 Hilscher Rezső: A tőke és a munka békéje. Bp., 1938. 54. old. A magyar tőkésekre jellemző fényt vet a munkásjóléti intézmények terén folytatott politikájuk: „...azok az üzemek, melyek vállalati betegsegélyző pénztárral rendelkeznek, csecsemőotthonaikat, napköziotthonaikat s egyéb egérzségügyi intézményeiket azokból a megtakarításokból létesítik általában, amelyeket különben az Országos Társadalombiztosító Intézethez beszolgáltatni tartoznának s ez intézmények a tájékozatlanok előtt az üzemvezetőség áldozatkészségéből megvalósultakként szerepelnek.” 48 Népszava, 1915 aug. 17. sz., Munkás, 1915 aug. 22. 228
