Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
IV. A Zsolnay-gyár az imperializmus korának az I. és II. világháború közti szakaszán a felszabadulásig. 1921-1944
Az átalakulás ideje alatt a gyár egyes osztályainak az élére is idegenek kerültek. Krausz Albert 1925-ben a védszámyai alatt érkezett cseh Gőrgner Józsefet tette meg korongos művezetőnek. Őt egy év múlva e poszton a német Altenfelder Rudolf váltotta fel, aki 1929. végéig dolgozott itt. Utánuk Krausz Brúnó került a gyár élére. Krausz már 1928 óta az üzemben dolgozott, és így jutott vezetői megbízatásához. Az elektrocikkeket előállító sajtoló (stanza) osztályt 1924- ben, egy éven keresztül a bajor Wirlits Róbert vezette. Tőle az osztályt Prunauer Ernő, majd Apfel Istvánná, aztán Tombi Ferenc vette át. Az edényfestési osztályon 1927. és 1930 közt a müncheni Hanauer János, majd a szudétanémet Deimer Richard voltak a művezetők. A 30-as években azonban ezen az osztályon is egymásután a gyár neveltjei jutottak vezetéshez: Brauer Gábor, Koltavári József, ifj. Kovács István. A sok idegen, Cseh- és Németországból származó műszaki irányító dolgozó jövése-menése mutatja, hogy a gyár vezetőségének nagyon nehezen sikerült az átálláshoz megfelelő szakembereket találni. Tulajdonképpen akkor szilárdult meg a helyzet, amikor a gyárban működő hazai technikai irányítók egyrészt elsajátították az új eljárásokat, másrészt az idegenek kikopásával vezető szerephez jutottak. A sok személyi próbálkozás, a nagy keresgélés mutatja azt is, hogy a kapitalizmus e korára mennyire társadalmasult a termelés irányítása. Azt a vezetést, amelyet ugyanilyen munkáslétszám mellett két generációval előbb Zsolnay Vilmos 15—20 technikai és kereskedelmi dolgozóval látott el, 1940-ben a 3 tulajdonos főnök már 52, 1942-ben pedig 62 dolgozóval intézte. A NYERSANYAGSZERZÉS PROBLÉMÁI A nyersanyag beszerzése terén a háború utáni helyzet rendkívüli nehézségeket idézett elő. Az agyaglelőhelyek, amelyeket a gyár az előző korokban tulajdon vagy bérlet formájában magának biztosított, a vámhatáron túlra estek. A gömörmegyei Fazekas- Zsaluzsány, az ungmegyei Sztrajnyán és Dubrinics, a beregmegyei Tolcsva és Beregszász Csehszlovákia, a biharmegyei Rév, Szászfalu, Élesd Románia területére estek. Ebből kifolyólag nagy akadályok gördültek az agyagipari nyersanyagok importja elé. Nem állott rendelkezésre elég deviza, az államok közti vasúti kapcsolatok nem szilárdultak még meg, és súlyos gondokat okozott a vagonhiány. 200
