Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
III. A pécsi Zsolnay-gyár az imperializmus korában. 1900-1921
A küzdelem a következő évben elcsendesedett. 1907-ben már csak a vas- és fémmunkások indítottak nagyobb sztrájkharcokat a Herczeg Testvérek-rézárugyárában, a Romeisz és Mestrics vasárugyárakban. Az 1907—1912 közti éveket benn a városban főként az építőmunkások, valamint a kevés számú vas- és fémipari dolgozó, a városon kívül pedig a szénbányászok sztrájkjai jellemzik. Ha az osztályharc Zsolnay-gyári és egész pécsi frontjának 1903—1907 közti eredményeit összefoglaljuk, a következőket állapíthatjuk meg: 1893 és 1905 közt a pécsi munkásmozgalmak súlypontja a városba tolódott át. Miközben a bányavidéken fokozott erőszakkal elnyomták a küzdelmet, a város munkássága 1903-ra öntudatosodott, megszerveződött. 1905-ben és 1906-ban az orosz forradalom hatására mindkét fronton heves sztrájkok viharzottak. Hogy a Zsolnay-gyári és az egész pécsi munkásság harci lendülete 1905—1907 közt megnőtt, azt a városi sztrájkoknak bérharcos sztrájkokból politikai és hatalmi sztrájkokká válása mutatja. A Szociáldemokrata Párt helyi szervezete a párt országos irányvonalának megfelelően a proletariátus forradalmi hangulatát itt is mérsékelte. A munkásság harci lendületét a munkaviszonyok megjavítására, illetve az általános titkos választói jog kivívására korlátozott küzdelemmel igyekezett levezetni. Az opportunista szociáldemokrata vezetés következtében a munkásság lendülete, tömörült ereje az 1905—1907 közti forradalmi években eredményt kivívni nem tudott. Nemhogy a polgári demokratikus forradalmat nem tudta befejezni, de még a sokkal kisebb célt, az általános titkos választói jogot sem tudta kivívni. A szervezetekkel szemben nőtt a politikai nyomás. Nem mindegyik sztrájkot készítették elő alaposan, és így nem is hozhattak eredményt. A Szakszervezeti Tanács pedig a Szociáldemokrata Párt politikai irányának megfelelően a sztrájkokat fékezte. A Munkás a pécsi dolgozókat egyenesen megintette, hogy „ ... nyerseségükben, öntudatlanságukban kihívó modorban is éreztethetik a szervezkedés hatalmát, mintha előttük az önművelődés, az emberi méltóság felismerésének fejlesztése, a minden előforduló bajoknak alapos megfontolása, azoknak illetékes helyeken való előzetes elintézése, rájuk nézve másodrangú kérdés lenne, ... a vezetőket csak akkor értesítik, ha már a munkáltatókkal minden tárgyalási módot meghiúsítottak”.162 162 Munkás, 1907 jan. 13. 183
