Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)

II. A pécsi Zsolnay-gyár a magyarországi kapitalizmus szabadversenyen alapuló szakaszában és az imperializmusba való átmenet idején. 1852-1900

Az ügyben véleményt nyilvánított á kereskedelmi miniszter is, aki úgy latta, hogy az egyesület célja a betegsegélyezés. Azt javasolta a belügyminiszternek, hogy várjon a jóváhagyással addig, amíg a betegsegélyezésről szóló 1891. évi XIV. te. érvénybe lép. A betegsegélyző pénztár létesítését ugyanis szerfölött megnehezíti az a körülmény, hogy az iparossegédek és munkások különféle irányú segélyező egyleteit kell egyesíteni. Ne szaporítsuk tehát az amúgy is bokros nehézségeket. Az egyesület a dolgozók terheit is igen megnövelné — írta a munkásság „védelmében” a kereskedelmi miniszter.

Az egylet ezek után a jóváhagyást nem kapta meg. De a folyamodók nem tágítottak. 1891 decemberében ismét elindult az alapszabálytervezet — immár harmadszor — a belügyminiszterhez. Most már kiviláglott, hogy az egylet nem betegsegélyezéssel kíván foglalkozni, hanem a munkahelyet kereső festőmunkásokat szeretné vándorlásuk idején segíteni. Bár a kereskedelmi miniszter nem emelt semmi kifogást az egyesület működése ellen, a belügyminiszter az alapszabályok hiányos voltára való hivatkozással a jóváhagyást megtagadta.138

A kísérlet nem sikerült most sem. A belügyminisztérium a munkásság szakszervez tedését továbbra is gyengíteni igyekezett. Nemcsak arra vigyázott, hogy a szakszervezkedés az önképzés és önsegélyezés medréből ki ne lépjen, hanem arra is, hogy sekély és erőtlen maradjon. Csak nagy szakmák kisebb ágait vagy csak szűk területet felölelő szervezkedést engedélyezett. A Délmagvarországi Kerámiai és Üvegfestészek Segélyező Egylete valószínűleg ezért nem kapta meg alapszabályainak jóváhagyását.

De a festők nem adták fel a harcot.

Nem kellett már nekik egyedül állni a sarat. Közben lassan a gyár többi munkása is felsorakozott mögéjük.

A gyár korongosainak jórésze valamikor önálló fazekasmester volt. Az üzemben még sokáig úgy viselkedtek, mint kisiparosok, és nem tekintetnék munkásoknak magukat. Nem is keresték a kaoc^olatot a többi gyári dolgozóval, sem a festőkkel, sem a segédmunkásokkal. Sorsuk a század végére meggyőzte őket arról, hogy nincs visszafelé út: ők már gyári munkásokká váltak.

A segédmunkások már előbb csatlakoztak a festőkhöz. A gyár dolgozóinak e 3 rétege 1893 őszére egymásra talált és összefogott. Most már együttesen újították meg kísérletüket a szakegyesület létrehozására, és közösen nyújtották be a „Pécsi faze138 O. L. — B. M. 1892. — vn. — 8—7465.

109