Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
II. A pécsi Zsolnay-gyár a magyarországi kapitalizmus szabadversenyen alapuló szakaszában és az imperializmusba való átmenet idején. 1852-1900
1888-ban a pécsi sütőiparossegédek kérték betegsegélyző -egyletük alapszabályainak jóváhagyását. A város, a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter is javasolta a működési engedély megadását, mert sem az ipartársulat, sem az ipartestület kebelében semmiféle segélypénztár nem alakult. A belügyminiszter azonban nem találta az egylet működését gazdaságilag elég megalapozottnak, a jóváhagyást megtagadta.130 Az uralkodó osztályok féltek a munkásmozgalomtól. Különösen fokozta ezt a félelmet a Párizsi Kommün magyarországi visszhangja. Ezért azon mesterkedtek, hogy a szakmai egyesületek tevékenységét a politikától minél távolabb tartsák, és működésüket az önkénzés és önsegélyezés területére korlátozzák. De még itt is arra törekedtek, hogy anyagi megalapozottság hiányát hozva fel ürügyül, a megindulást elgáncsolják. Ez volt az országos politika. A Zsolnay-gyár munkásai pedig tisztában lehettek ezzel, mert a cipészek, a sütők egjdeteinek sorsáról értesültek. A gyárban dolgozó kőművesek pedig közvetlenül szolgálhattak hírekkel a kőmíves szakegylet megalakításáért vívott hosszú harcukról. Mivel a munkásság nem hozhatott létre szakegyleteket, alakított azt, amire lehetőség nyílt: önsegélyző egyleteket, önképző egyleteket.131 A Zsolnay-gyár dolgozóinak önsegélyző egylete már 1883-ban megalakult. A gyár munkásai, 1887-ben egy társalgó kör alakítására határozták el magukat. A tervezett egyesületnek a Radau (csevegés) nevet szánták. A kör célja az lett volna, hogy tagjait ének, zene és szavalati előadásokkal kedélyes mulatságokban részesítse. Hetenként egy összejövetelt terveztek és minden évben egy jótékony előadást. A tagsági díjat 25 krajcárban állapították meg. Kimondták, hogy amennyiben a tagok száma 6 személyre csökkenne le, a kör megszűnik. Vagyonát a gyártulajdonosnak, Zsolnay Vilmosnak őrizetére bízzák mindaddig, míg a gyárban újra egy hasonló célú egylet alakul. A belügyminiszter az alapszabályzatot nem találta megfelelőnek, mert nem állapította meg pontosabban a tagok jogait és kötelességeit, a tisztikar hatáskörét és a közgyűlés szerepét. A munkások anélkül, hogy a kívánt módosításokat végrehajtották volna, mégegyszer benyújtották jóváhagyásra az alap-180 o. L. — B. M. — 1888. - VII. - 8. — 51 044. 131 Szántó Béla: A magyar munkásmozgalom 1914-ig. Bp., 1947. Athenaeum. 108. old. 106
