Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
II. A pécsi Zsolnay-gyár a magyarországi kapitalizmus szabadversenyen alapuló szakaszában és az imperializmusba való átmenet idején. 1852-1900
anyagi érdekeit és jogait minden törvényes eszközzel, mellőzve a poiiókai és vallási kérdéseket”. A kérvény egyébként hasonló a cipészekéhez. n. oeiug/minisztérium szerint „az egylet helytelen cím alatt kíván megalakulni,... egyáltalán nincs értelme annak, hogy iparos segéuek által szazegyiet (Fachverein) cím alatt önképző vagy önsegélyző egylet alakíttassák... Ezen egyletek bármelyikét kívánnak is azonban létesíteni, tartoznak megfelelő címválasztáson kívül az alapszabálytervezetben az egyleti célt kizárólag csak a kitűzött irányban tüzetesen kifejteni”. Egyben utasítja a minisztérium a polgármestert, ügyeljen, nehogy a tervezett egylet megalakuljon és működését megkezdje, mielőtt az alapszabályok jóváhagyást nyertek volna. A folyamodók nem tágítottak. 1874-ben felterjesztették tehát szakegylet helyett a Pécsi Kőművessegédek Önképző és Segélyegylétének alapszabályait. „Az egylet célja a társulati tagok közös szellemi és anyagi érdekeit előmozdítani, mire nézve minden vasárnap — kizárólag a tagok értelmi és szakbeli előrehaladása végett — értekezletet tart és könyvtárt alapít.” Cél továbbá „a tagokat vagy hozzátartozóikat a véletlenül érhető ínségtől megóvni, és így bezegsegélyző és temetkezési pénztárt alapítani...” A belügyminiszter ezt a kérvényt is elutasította azzal, hogy mindkét egyleti irány, az önképző és betegsegélyző, egy egyesület keretében nem valósítható meg. A következő évben, 1875-ben, a pécsi kőművessegédek a kőfaragó, cserepes és kövező iparossegédekkel szövetkeztek és együttesen újra próbálkoztak. Most már csak segélyegylet engedélyezését kérték, hogy a megbetegedett tagok után felmerült kórházi ápolási díjakat fedezhessék, az elhalt tagok temetési költségeit legalább részben megtéríthessék, s a munkaképtelenné váltaknak a pénztár erejéhez mérten segélyt adhassanak. A miniszter ezt a kérést is elutasította. A megjelölt anyagi eszközök mellett nem látta az egyesület célját elérhetőnek. Még háromszor járult a kérvény a belügyminiszter elé, míg végre 1878 október 19-én a jóváhagyási záradékot megkapta. Az aggályokat az győzte le, hogy az egyesület nem volt igazig tiszta munkásegyesület. „Az egylet tagjainak legnagyobb számát pécsvárosi birtokos és családos polgárok képezvén, minthogy leginkább csakis a szegényebb egyleti tagok, valamint az ideiglenesen tartózkodó iparosok ápolásáról kívánnak gondoskodni — írja a belügyminisztérium — az egylet___csekély betegsegélyezési költség mellett életképesnek mutatkozik.”129 129 O. L. — B. M. 1878. — ÜL — 4. — 12 843, 9773. K>5
