Koczkás Gyula: Örök törvények. A fizika regénye. 2. kiadás - Emberi alkotás regényei (Budapest, 1947)
IV. Galilei
25 hollandusok távcsőjét tökéletesítette. Az a fontos, hogy ez a távcső tette lehetővé azokat a vizsgálatokat, melyek eredményeképpen kezdte hirdetni a Kopernikus-féle rendszer igazságát : van a földhöz hasonló több más égitest, melyek mind egy állandó helyzetű nap körül mozognak. Ezt a meglepő állítást Galilei sok súlyos érvvel támasztja alá. De szükség is van az érvekre, hiszen akkoriban az ember üres büszkeségében még meggyőződéssel hirdette, és hitte, hogy ő és világa a közép, a centrum . . . Távcsövével felfedezi Jupiter négy holdját, meghatározza e holdak keringési idejét. Ezek a felfedezések Galilei állításait mind nyilvánvalóbbakká teszik. Galilei világhíre Medici nagyherceget arra az elhatározásra bírta, hogy visszahívja őt Pisába. A nagyherceg kedvező feltételeit Galilei elfogadja, és csakhamar elfoglalja régi katedráját. Ez időben — 1610 körül — felfedezi a Saturnus gyűrűit, a napfoltokat, mely utóbbiak mozgásából a nap tengelykörüli forgására következtet. Galileit szárnyára kapta a hír, mely azonban haragosokat és irigyeket is szül a csodálok mellett. Előbb csak egy dominikánus szerzetes prédikál Galilei ellen, de idővel mind többen és többen lesznek a tudatlan kritikusok. De vannak olyan kritikusok is, akik pártolják a kiváló tudóst és elfogadják tanítását. Többek közt ilyen a dominikánusok generálisa is, aki egyszer Galileivel beszélgetve a következő szavakra fakadt: »Szerencsétlenségemre nekem kell megfelelnem mindazon ostobaságokért, melyet 30—40.000 barát elkövet.« A harc súlyos, és a küzdelem nemtelen eszközökkel folytatódik. Hiába az érv, hogy »tessék belenézni a távcsőbe és rögtön látni, hogy Kopernikusnak igaza van«; az ellenfelek nem néznek a távcsőbe, inkább csak hadakoznak. Mi történt itt? Valami megingott az emberben? Igen. Galilei széles lendülettel előadott felfogása pörölycsapásként hatott a magabízó, fenhéjázó és saját felsőbbrendűségét hirdető emberre. Ez a nagy vitatkozó súlyos kísérleti érvekkel támogatta Kopernikus együgyőségében egyáltalán nem veszélyes nézeteit. Kopernikus gyenge próbálkozására a rendíthetetlen önbizalmú ember fel se figyelt, de Galileire már figyelni kellett. Tulajdonképpen mit is hirdetett ez a Galilei? Azt, hogy nem én, az ember vagyok a világ közepe. Nem valószínű tehát, hogy értem alkotta volna Isten a világot, hiszen lakóhelyem csak egy a sok bolygó közül. És ó jaj : még nem is a legnagyobb bolygó. De még ez a megaláztatás se elég, meg kell tudni ennek az embernek, hogy a naprendszer is csak egy a sok naprendszer közül. Még igen sok ilyen naprendszer van. A Föld tehát csak egy porszem ebben a világban. Úgy-e elképzelik kedves olvasóim, hogy ilyen és ehhez hasonló felismerések milyen mélyen megrendítették ennek a földi gőgös embernek a lelkét. Paránynak érezte magát az, aki eddig a legnagyobbnak tartotta magát. . . Ekkor jött a struccpolitika. Balgán azt hitték ennek a kornak diktátori hatalommal felruházott vezetői, hogy ha nem vesznek tudomást a tudás fejlődéséről, akkor meg is állítják azt. Hála Istennek nem így történt. A konzervativizmus, mely rendszerint a józan fejlődést biztosítja, Galilei korában túlhajtva, az emberi haladás kerékkötője lett. Híres könyvének, a Dialógónak 1632-ben történt megjelenése még jobban felkavarta az amúgy is zavart kedélyeket. A már öreg tudóst inkvizíció elé állítják, mely élete végéig szobafogságban tartja a világ egyik legnagyobb elméjét, a már akkor megvakult Galileit. Szomorú állapota nem tartott sokáig. Örökké harcoló szelleme 1642 január 8-án végleg megnyugodott. Firenzében temették el, Olaszország Pantheonjában.
