Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Koczkár Ernő: Öntözés úszó szivattyútelepekkel
a vízszintmagasságokat évtizedek óta gondosan jegyzik, mert fontos következtetésekre adnak módot a vízgazdálkodásra vonatkozólag. A XXXIV. képtáblán (2) közölt grafikon a szolnoki vízmérce állását tünteti fel 1876 és 1936 között. Oszlopokban mutatja minden hónap legmagasabb és legalacsonyabb vízállását a jelzett években, valamint az egyes hónapok átlagos vízszintjét. Ennek tanulmányozásából könnyen megállapítható, milyen nagy jelentősége van egy olyan vízkivételi berendezésnek, amely az öntözéshez szolgáló vizet a vízszint magasságától függetlenül szolgáltatja. A régebbi típusú, beépített vízátemelő telepek hídpillérhez hasonló vasbeton kutak; létesítésük költséges magas- és mélyépítési munkálatokat kíván. E telepeknél a szivattyúaknának olyan magasnak kell lennie, mint a legmagasabb vízállás. Szívócsövek veszik fel a vizet a meder fenekéről, azután az aknában elhelyezett függőleges tengelyű szivattyú nyomja a parti gyűjtőcsatornába. Másodpercenként 1500 literes teljesítmény eléréséhez a telepnek a következő felszerelésre van szüksége: 2 szivattyú, 2 kúpkerekes hajtómű a szivattyúk és a motorok között, 2 tengelykapcsoló, 2 százlóerős Diesel-motor, 2 hütővízszivattyú, 1 hatlóerős benzinmotor, 1 világító dinamó, 1 indító kompresszor, 1 hütő víztartály, 2 olajtartály, 1 háromtonnás beépített futódaru, 30 méter 700 mm átmérőjű szívócső, 16 méter 600 mm átmérőjű nyomócső, 2 szívóoldali gyűjtő és más különféle vasszerkezetek. E sok berendezés elkészítése és a telep felépítése mellett a karbantartás és kezelés is tetemes összegeket emészt fel. 1948 végén a tiszabői öntözési rendszer vízkivételi berendezésének átmeneti megerősítését határozták el arra az időre, amíg a tervezett beépített vízmű el nem készül. Mintegy 2500 katasztrális hold rizsföld vízszükségletét kellett ellátni kedvezőtlen vízkivételi viszonyok között; +7,2 m szintű, magasvezetésű öntözőcsatornába emelni a vizet, amikor a Tisza vízszintje azon a helyen —2 és +7,2 m között ingadozott. Növelte a nehézségeket még az is, hogy az új berendezésnek a következő öntözési idény kezdetére, 1949 májusára készen kellett lennie. A szolnoki árvízvédelmi kirendeltség, a tiszabői üzem gazdája a MÁVAG-hoz fordult . És a gyár kiváló tervezője, Gorup Ferenc egy úszótestre szerelt szivattyúberendezéssel megoldotta a problémát. A Gorup-féle szivattyútelep úszóteste két henger alakú tartályból és a rájuk erősített összekötő vasszerkezetből áll. Ezekre szerelik a szivattyúegységeket: minden egységhez motor, kúpkerekes hajtómű és szivattyú tartozik. Az úszótest hosszát az szabja meg, hogy hány ilyen egységet akarnak felállítani, Három-, négy-? 172
