Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Nyárády Gábor: A feltalálók helyzete a múltban és ma
zott minden találmányát átadja a vállalat tulajdonosának, sőt csak a vállalkozó hozzájárulásával értékesíti még olyan találmányát is, amely nem vág a szakmába. Szerződésben vállalta továbbá, hogy elbocsátása- vagy távozása után sem jelent be öt évig az iparágat érintő találmányt. Megfosztva minden jogától menthetetlenül a gyáros markában volt; megalázó, kiszolgáltatott helyzetében nem tehetett mást, mint hogy elfogadta a szerződésben előre, a találmány értékétől függetlenül megállapított, sokszor szinte csak könyöradománynak minősíthető összeget, ha ugyan a vállalkozó egyáltalán kötelezte magát erre. Rendszerint nem; a munkabér fejében várta el alkalmazottjától, hogy a technikát előrevivő találmányokkal növelje a vállalat hasznát. Vagyis a tőkés érdekeire szabott szabadalmi jog a gyári, szolgálati találmányok fogalmának bevezetésével törvényesítette a feltalálók kifosztásának szabadságát, a találmányok eltulajdonítását a szerzők kényszerű hozzájárulásával, sőt anélkül is. Ezzel ellentétben a mi találmányi jogunk nem ismer szolgálati, gyári találmányt. Még a kutató, tervező munkakörben foglalkoztatott vagy kifejezetten állami megbízásból dolgozó feltalálókat sem üti el a szerzői tanúsítvány s a vele járó erkölcsi és anyagi siker lehetőségétől. Elismeri, hogy a feltalálói munka, a világviszonylatban új, lényeges haladást biztosító találmányok kidolgozása túlmegy minden munkaköri kötelesség határán, több annál, a szerzője akár kutató, tervező, akár más. «A szerzői tanúsítványt — szögezi le az érvényben lévő rendelet — egyéb feltételek fennforgása esetén ki kell adni akkor is, ha kiadását olyan személy kéri, akinek munkaviszonyából vagy szerződéséből folyó kötelessége, hogy szakértelmét olyan eljárások létrehozására használja fel, amilyenre szerzői tanúsítványt kér.» Ily módon fejezi ki háláját társadalmunk a műszaki alkotók, a technika élenjárói iránt. Már most szegődjünk egy tőkével nem rendelkező feltaláló mellé; kísérjük figyelemmel, milyen eljárási buktatókon kellett átvergődnie régen, ha rászánta magát, hogy szabadalmat kérjen, s hogyan intézheti el ügyét ma. Kezdjük talán az elsőbbségi jog ismertetésével. Ha korábban vagy egyidejűleg senki más nem dolgozott hasonló találmány létrehozásán, örülhetett, mert aránylag könnyen járt. Ha más is dolgozott, hamarosan rájött, hogy a szabadalmi jogot nem az ő számára csinálták. Egyedüli létrehozója lehetett a találmányi gondolatnak, mégsem őt illette — az USA és más országok szabadalmi törvényei szerint — az elsőbbség, ha a gyakorlati megoldás útját más taposta ki. Márpedig ez a «más» rendszerint egy vállalat volt, amelynek kellő anyagi és gépi eszközök birtokában módjában 14
