Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Koczkár Ernő: Rádiótechnikánk követei külföldön
tudjuk kellően értékelni, ha legalább futtában végigtekintünk az oxidkatódok tökéletesítésének főbb állomásain. Először 1903-ban vették észre, hogy az izzó platinaszál már 800—1000 C° hőmérsékleten elektronokat bocsát ki. Mivel addig csak jóval magasabb hőmérsékletnél figyelték meg ezt a jelenséget, arra következtettek, hogy az elektronok nem közvetlenül a platinából, hanem annak felületi tisztátalanságaiból származnak. Később rájöttek, hogy a földalkálifémek oxidjai — bárium-, stroncium- és kalciumoxidok — a jelenség okcfzói, ezek alacsony hőmérsékleten is képesek elektronok kibocsátására. Mivel így mód nyílt arra, hogy alacsonyabb feszültségű fütőárammal dolgozó csöveket építsenek, a figyelem természetesen az oxidkatódok felé fordult. Az első kísérleteknél parafinnal kevert alkáliföld karbonátokat kentek platina-nikkel szálra. A szálat magas hőmérsékleten izzították, miközben a parafin elpárolgott, a karbonátok pedig oxidokká alakultak át. Az ilyenformán «beégetett» oxidkatódokkal készült csövek azonban még nem nyújtottak elég nagy emissziót. Nagy hűtőteljesítményt kívántak, élettartamuk rövid volt. Gyártásuk sikerét rendkívül sok, nehezen ellenőrizhető körülmény befolyásolta. Később azután felvetődött az a gondolat, hogy nem báriumkarbonátok szétbontásával, hanem bárium és oxigén összehozásával állítják elő a megfelelő szerkezetű báriumoxidot, mégpedig a csövön belül, ahol nincsen kitéve a levegőben levő szénsav és vízgőz hatásának. Annak idején, a húszas évek közepe táján ez még nagy feladat volt, még nem ismerték jól a bárium tulajdonságait. Az Egyesült Izzóban folytatott kísérletek eredménnyel jártak; az úgynevezett redukciós eljárással sikerült megtalálni a megoldás módját. Báriumoxidból és valamilyen redukáló fémből, például alumíniumból készült tablettákat helyeztek el a csőben. Nem platina izzószálat alkalmaztak, hanem az olcsóbb és szilárdabb wolframszálat, ami lehetővé tette, hogy sokkal vékonyabb huzalokat használjanak fel mint addig. Amikor a csövet gáztalanították, a tabletta alumíniumoxiddá és báriummá alakult. A cső leforrasztását követően azután a fémbárium gőze redukálta a wolframszálon izzítással képezett wolframoxidot, úgyhogy a katódon báriumoxid és fémwolfram keletkezett. Az így készült úgynevezett báriumgőzkatód-csövek kiváló tulajdonságai révén tett szert világhírre a magyar rádiócsőgyártás. Az oxidkatódok fejlődésének következő szakasza az úgynevezett karbonátkatódok kialakítása volt. Olyan földalkáli-fémkarbonátokkal vonták be az izzószálat, amelyek a szál izzítása közben oxidokká alakultak át. így, ezzel a módszerrel készülnek a modern 123
