Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
I. Művészi kovácsmunkák és az épületdíszítő lakatosság történeti fejlődése
A román kori maradványok a viharos századok alatt nagyobbrészt elpusztultak. A Szovjetunió területén levő régi templomok őriznek még értékes maradványokat e kor vasipari munkáiból. Magyarországon csak épülettöredékeket vetnek felszínre az ásatások, de vasipari munkákból nincsenek emlékeink. Gót vasműves stílus. A XIII. században a vaskos román oszlopokat, karcsú, magas oszlopok, a félkör alakú boltíveket és boltozatokat csúcsívek váltják fel. Ez az új építészeti stílus nem maradt hatás nélkül a művészi iparokra sem. A gondolat és érzelem világával együtt megváltozott ízlés a vasművesség hatalmas átalakulására vezetett. A vasművességben már a XIII. században megkezdődött az átalakulás, s a XIV. század vasművessége teljesen a gátnak vagy csúcsívesnek nevezett stílus jegyében folyt le. A középkor második felében a fegyverkovácsok ipara a vasművesség többi ágától elkülönítve tovább 13a ábra. Gót stílusú díszítőelemek fejlődik. A vasművesség építőipari része minden tekintetben lépést tartott a fegyverkovácssággal. E fejlődő műipar, a kovácsmunka mellett tág teret biztosított a lakatosmesterség műipari részének is. A tömör vasból való faragványok, valamint a lemezből domborított, áttört és vésett munkák éppoly gyakoriakká váltak, mint a tűzből kovácsolt készítmények. A csúcsíves stílusban a kovácsok a nehezebb munkát végezték, feladatuk volt a rácsok, rácsos kapuk, kandeláberek, csillárok és más növényi és állati díszítmények tűzből való kikovácsolása, s beirdalással, illetve bevagdalással való teljes kialakítása, amely célra az üllőn és kalapácson kívül főleg a tűzi vágót használták. Az odorokban való alakítás ritkán fordult elő, legfeljebb az emberi és állati alakok kikovácsolásában. A műlakatosok az áttört, domborított, rovott, vésett és faragott munkákban remekeltek. 21
