Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
I. Művészi kovácsmunkák és az épületdíszítő lakatosság történeti fejlődése
perec, gyűrű és fegyver került elő. A kínaiak a vas feltalálását i. e. 2000-re teszik. Egyiptomból és Nyugat-Ázsiából a vasműves kultúra átvándorolt Görögországba, onnan pedig Itáliába ; etruszk és római sírokban, különösen a pompei ásatásoknál igen sok vasból készült fegyvert és szerszámot találtak. Az ókorban a kereskedelmi vas jellegzetes alakja a madár, illetve a hal alak volt. A vevő a vasdarab kinyúló végének letörésével győződött meg az egész darab jóságáról. Az 1. ábrán látható, mintegy 20 mm bő nyílást a szállítás tette szükségessé. A kovács szerszámai kezdetben kőből valók voltak. A római vasművesek már vasszerszámokkal dolgoztak. A rómaiak a vasat már rácsos ajtók készítésére is használták, s a vasalások gyártásában is igen járatosak voltak. A leletek tanúsága szerint a zárak kulcsa bronzból, bronzzal díszített vasból vagy egészen vasból készült. Valószínűleg az egyiptomiaktól sokat tanultak, mert a hieroglif felírások vaszárakról, vasalásokról és más efféle munkákról emlékeznek meg. Görögországnak már az i. e. VI. és V. században jeles vasműves mesterei voltak. A görögök díszítőelemekül különböző helyi növények stilizált formáit használták, részint pedig geometriai alakzatokat, amelyek különböző szalagdíszítések formájában vázákon nyertek alkalmazást. Európa északi részének kultúrájára a legnagyobb hatással az etruszkok és a rómaiak voltak. Azt, hogy őseink mikor ismerték meg a vasat, bajos kimutatni. Igaz ugyan, hogy a finnek Kalevalájában (nemzeti eposza) szerepel a kovácsmesterség dicsőítése, a régi vogul medveénekekben is nagy szerepet játszik a vas, de ezek a költői termékek aránylag fiatalabb kor szülöttei. A nyelvészet tanúsága szerint a vas minden ural-altáji nép szókincsében előfordul, de sok esetben rezet jelent; ebből a körülményből az következik, hogy a szó eredetileg fémet jelentett. Az ural-altáji népcsoport, amelyet a görög írók szittya gyűjtőnéven neveztek, a vasat már akkor ismerte, amikor a görögökkel először érintkezett. A régi római uralom összeomlásakor és a népvándorlás folyamán elpusztultak az ókori vasipari maradványok, az ásatások nyomán felszínre került emlékek pedig a rozsdásodás miatt elporladtak vagy hiányossá váltak. így csak a középkor vasművességének fejlődését kísérhetjük nagyobb figyelemmel. A vasművesség stílusainak első korszakát is tulajdonképpen a középkortól számíthatjuk, mert az antiknak nevezett ős-és ókorból oly kevés tárgy maradt ránk, hogy azok nyomán az akkor uralkodó vasstílus jellemző sajátságait pontosan nem állapíthatjuk meg. A korai középkorban főleg a fegyverkovácsolás és a közhasznú vastárgyak készítése került előtérbe. Noha alig volt idő az anyag formaképzésére, mégis, már ekkor megvoltak az előfeltételei a későbbi békésebb időkben beállott továbbfejlődés lehetőségének. A középkorból visszamaradt tárgyak alapján végigkísérhetjük a kisipari művészetek kifejlődésének egész folyamatát. A középkor kovácsművészeti maradványai mind nagyszerű formaérzékről tanúskodnak. Csodálkozunk, hogy a korabeli szerszámokkal, üllővel és kalapáccsal, hogyan alakíthatták a vasat 16 2. ábra. A delhi oszlop
