Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
IV. Megmunkálás
alkot, amit revének nevezünk. Ha tüzelésünk levegődús, vagyis sok oxigén van jelen, akkor a vas rohamosan oxidálódik, revésedése gyorsan növekszik. A reve szürke színű, hideg állapotban rideg és törékeny. Ezért használunk a vas hevítésekor olyan anyagot, amely a reveréteggel — vas-oxiddal — könnyen oldható salakot alkot. Ilyenek a bórax, a közönséges homok vagy a finoman összetört agyag homokkal keverve, továbbá a kereskedelemben kapható hegesztöpor. A bóraxot előbb megolvasztják, majd kihűlés után összetörik. A keletkezett salak hígfolyós és olvadáspontja alacsonyabb, mint a vasé. A folyékony salak a tűzben a vasat védőréteggel veszi körül, megakadályozza a fújtató levegő oxigénjével való érintkezést, és ezáltal megóvja a nagyobb anyagveszteségtől, az elégéstől. A vasat tehát jól átmelegíthetjük anélkül, hogy tűzi fogyaték lenne. A salak mivel hígfolyós, könnyen leverhető és így eltávolítható. k j Süllyesztékes vagy odorkovácsolás Ugyanolyan alakú és méretű, de nagy mennyiségű kovácsdarabok előállítása süllyesztékes vagy odorkovácsolással végezhető. Ilyenkor az izzó szerkezeti anyagot előre elkészített szerszámba, az odorba vagy süllyesztékbe verjük, ill. sajtoljuk. Ezáltal a kovácsdarabok előállítási költsége lényegesen kisebb. Már a kézi, illetve szabadkézi kovácsolásnál is találkoztunk odorral. A köracél hegesztésekor, a hegesztett rész hengeres kialakításához, nyújtásához, csapolásokhoz, golyók, formás idomok előállításához már használtunk odort (98. . .99. ábra). Megkülönböztetünk egy- és kétrészű odort. Az alsó részt mint üllőbetétet képezzük ki, a felső részt pedig nyéllel látjuk el. Vannak még ún. beverő odorok, amelyek csak alsó részből állnak. Az ilyen odorokba kalapáccsal verjük be az anyagot, és beverés után a munkát simítóval fejezzük be. Az odorokat olykor meghajlított lemezrugó két végéhez erősítik, s az üllő bármely részén használhatók. A végleges odor előtt olykor előformáló odor is szükséges. A szabadkovácsoláshoz használt odorokat ütős vagy kézi odoroknak nevezzük, míg a gépi kovácsolásban sajtoló odorokat használunk. A kézi odorok vasból, illetve acélból, míg a sajtoló odorok öntöttvasból vagy acélöntvényből, olykor különleges acélból készülnek. Az odort esztergálás, marás, vésés, faragás útján készítik. Az odort úgy is készíthetjük, hogy megfelelő előkészítés után, izzó állapotban az odor alsó és felső részét egy előre elkészített mintára ráverjük. Ha az odorral elkészültünk, drótkefével jól kitisztítjuk. Munka közben az odorokat időnként olajozzuk, hogy a munkadarab bele ne ragadjon. Az odorkovácsolás munkamódszere különböző. Általában a munkadarabot fehérizzó állapotban az alsó és felső odorrész közé helyezzük, és megkezdődik a ráverés vagy sajtolás. Az anyag szétfolyik és kitölti az odor mintáját. Egy más munkamenetben a szükséges anyagot előkovácsoljuk, és a végleges kialakítás céljából az odorba tesszük természetesen olyan melegen, hogy az anyag könnyen alakítható legyen. A régebben öntvényből készült elemeket ma már odorkovácsolással állítjuk elő. 1) A gépi megmunkálásról általában A mai kézműves tisztán mechanikus munkák számára, a nagy értékű művészi készítményeknél is, mindig gépet használ. így mind a díszítőlakatos-, mind pedig a művészi kovácsmunkákhoz felhasználják a rendelkezésre álló korszerű villamos hajtású szerszámgépeket. Az évszázadok óta ismeretes és lényegesen nem változott kovácskalapács mellett ma már a modern kovácsműhely számára nélkülözhetetlen a melegen alakító gépek közül például a légkalapács. A kovácsolásnál természetesen sohasem fog egészen eltűnni a kovácsoló kalapács, mert éppen vele dolgozva vagyunk képesek elvégezni azt a bizonyos ihlettel és formaérzékkel telített jellegzetes egyéni alakítást, amely művészi munka esetén mindig ennek az egyedi alakításnak nyomait viseli. Ezektől a kalapácsütésektől keletkezik az a jellegzetes eleven felü-7 Sárádi: Művészi kovácsolás 97
