Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)

A Nehézipari Minisztérium intézetei

A „Sziger 1” típusjelű relé kialakításával két lényeges feladatot kívántak meg­oldani : egyrészt a tranzisztor és a superpertinax bányában való alkalmazhatóságá­nak tanulmányozását, másrészt konkrétan szigetelés-ellenőrző relé kialakítását, amely kis változtatással a gyakorlat által támasztott minden követelménynek meg­felelő típusokra alakítható át. A relé szigetelt csillagpontú szekunder hálózatok szigetelését automatikusan ellenőrzi, és a szigetelésromlásnak egy tetszőlegesen beállítható értékénél szükség szerint lekapcsolja a hálózatot vagy jelzést működtet (fény, hang stb.). A készülék az egész, fémesen összekötött hálózat eredő szigetelési ellenállását méri, tehát szimmetrikus és aszimmetrikus szigetelésromlásra egyaránt érzékeny. Mint a más típusú reléknél, ebbe az esetben is egy fémesen összekapcsolt háló­zatra egy időben csak egy relé kapcsolható, mert több relé egymás üzemét zavarja. Az Intézet laboratóriumi brikettezési kísérletet végzett. A gyöngyösi lignitből készült kötőanyag nélküli brikettek rossz vízállósága részben arra vezethető vissza, hogy a gyöngyösi lignitben elég tekintélyes mennyiségben jelenlevő — kb. 17,2% — xilit, ellentétben a jól brikettezhető alsólausitzi lágy barnaszenek xilitjével, préselés­kor nem, vagy csak igen kis mértékben viselkedik plasztikusan. Ennek következté­ben a brikett mikroszkópi vizsgálata szerint a brikettben sok a szemcsehatár-repe­­dés, ahová a vízmolekulák könnyen behatolnak. A kis vízállóságot okozó tényezők közé sorolható a gyöngyösi lignit viszonylag kis bitumentartalma is. A vizsgálatok szerint a gyöngyösi lignit száraz szénre számított bitumentartalma 3,7%, a jól bri­kettezhető német lágy barnaszenek nagyobb, kb. G—12%-os bitumentartalmával szemben. Az elvégzett kísérletsorozatok alapján a gyöngyösi lignitnek kötőanyag nél­küli brikettezhetőségére vonatkozóan azt a következtetést vonják le, hogy időjárási viszonyoknak ellenálló brikett csakis préselés utáni impregnálással állítható elő. A kötőanyagos kísérletekhez 80 C° lágyuláspontú zalai bitument használtak, amelyet őrölve kevertek kívánt mennyiségben a lignithez. Három kísérletsorozatot végeztek G, 8 és 9% fajlagos kötőanyag-felhasználással. Préselés előtti gőzgyúrásra kis készüléket használtak. Minden brikettadaghoz 3 percnyi gőzgyúrást alkalmaztak 1G0—170 C° hőmérsékletű túlhevített gőzzel. Kötőanyagos préselési kísérleteidrez 300 kp/cm2 présnyomást alkalmaztak, ami megfelel a nagyüzemileg használatos hengeres prések nyomásának. Az így elkészített kötőanyagos briketteknek megvizsgálták a nyomószilárdságát, vízállandóságát és egy házi gyártmányú kisméretű kohéziós dobon koptatási vizs­gálatot is végeztek vele. A kohéziós értékek így tehát csak egymás közötti össze­hasonlításra alkalmasak. A legnagyobb nyomószilárdságot természetesen a 9% kötőanyag felhasználá­sával préselt brikettek mutatták. Átlagos nyomószilárdságúak 100 kp/cm2 volt, de megfelelő a 6% kötőanyag-felhasználású brikettek 70 kp/cm2-es nyomószilárdsága is. Ezeknek a kötőanjTagos briketteknek vízállósága már egészen jó. Még a 6% kötő­anyag-felhasználású brikettek is 24 órai vízben való áztatást bírtak ki szétmállás nélkül, de vízfelvételük eközben mintegy 20% volt. A röviden ismertetett kísérleti eredmények azt mutatják, hogy a gyöngyösi lignitből nagy szilárdságú, de rossz vízállóságú kötőanyag nélküli brikett készíthető. Ezért a kötőanyag nélküli brikettezés terén a megfelelő impregnáló módszer kikísér­letezése a további feladat. Kötőanyagos brikettezési technológiával szintén megfelelő nyomószilárdságú briketteket kapnak. Tehát itt a fajlagos kötőanyag-felhasználás csökkentésének lehetőségeit kell a továbbiakban megvizsgálni. Az előbb ismertetett laboratóriumi 94

Next

/
Thumbnails
Contents