Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Nehézipari Minisztérium intézetei
nyernek mintegy 80"0 Fe-kihozatallal. E kísérletekhez az ércet 1 mm 0-nél kisebb szemcsenag3rságúra törték meg. A „nedves” mágneses szeparálási kísérletek valamivel finomabb feltárás — 0,5 mm — esetén az előző kísérletekével nagyjából azonos eredményeket adtak. Nedves szeparálással a szeparátorfeladásra vonatkoztatva nagyobb —- 80% helyett kb. 90%—Fe-kihozatalt értek ugyan el azonos (50—31%) Fe-tartalmú koncentrátum esetén, a nedves szeparálásnak ezt az előnyét azonban a szeparálás előtti cikloniszaptalanítási veszteség ellensúlyozza. A felülfolyásban ugyanis mintegy 5% vas-, 10% barit- és 10% rézveszteség mutatható ki. (Ez a veszteség azonban a cikloniszaptalanítás szabályozásával vagy a ciklonfelülfolyás réz- és baritkinyerés céljából való esetleges továbbkezelése —- flotálás —- során esetleg csökkenthető.) A rudabányai pátvasérc nagy térintenzitású mágneses szeparálására elvégzett eddigi kísérletek tehát egyértelműen azt mutatják, hogy az érc finom feltárása (törés 1,0 mm 0-nél kisebbre) esetén, akár szárazon, akár nedvesen mintegy 75% súlykihozatallal olyan vaskoncentrátum nyerhető, amelyben a Fe-dúsulás kb. 1,2-szeres, és ugyanakkor a meddőben a baritnak kb. 60%-a, a réznek pedig 40—45%-a marad. Meg kell jegyezni, hogy a 30—31% Fe-tartalmú koncentrátum darabosítás után 45—50%-ra dúsul fel. Az elért eredmények alapján indokolt a kísérletek továbbfolytatása, most már a rudabányai adottságok figyelembevételével. Vagyis meg kell vizsgálni, mi az a maximális szemnagyság (ill. minimális feltárás), amellyel az előzetes hőközlés nélküli szeparálás még szárazon eredményesen elvégezhető, tekintettel a rudabányai vasércdúsító műben megvalósított aprítási és osztályozási technológiára és a rudabányai szűkös vízgazdálkodási lehetőségekre. Természetesen ezek a további kísérletek egy, a jelenleginél megfelelőbb, nagy térintenzitású mágneses szeparátort igényelnek, amely lehetővé teszi durvább szemszerkezetű anyag feldolgozását is. Szóljunk néhány szót az Intézetben kidolgozott tranzisztoros szigetelés-ellenőrző reléről is. A szigetelési ellenállás mérésével bármikor ellenőrizhető a villamos szigetelés állapota, és ezzel egyidejűleg a végzett munka minősége. Ezenkívül a mérés védelmi eélokra is felhasználható, ui. egy meghatározott alsó szigetelési szint elérésekor a megfelelő védelmi berendezés jelzést működtet, esetleg feszültségmentesíti a hálózatot. Bár vannak a rendszernek hátrányai is — így pl. a szelektív földzárlatvédelem egyelőre nincs megoldva —, kedvező tulajdonságai döntően mégis alkalmazása mellett szólnak, kellő védelemmel felszerelve. A földzárlatvédelem és az érintésvédelmet tökéletesen megoldaná, ha hálózati szelektív szigetelés-ellenőrző relével látnák el. Az Intézetben megindultak az ilyen irányú kutatások, amelyek részben már beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. így elsősorban a hálózatok üzemviteli jellemzőinek elvi és gyakorlati tisztázása után nagy vonalakban meghatározták a szükséges védelem főbb szempontjait. A védelem eszerint két fő részből áll: egy központi szigetelés-ellenőrző reléből, és tetszőleges számú szelektív szigetelés-ellenőrző reléből. Bár elvileg a Bányavill. által gyártott szigetelés-ellenőrző relék megfelelnek a központi szigetelés-ellenőrző relé iránti követelményeknek, a gyártott reléket üzemeltető vállalatok részéről felmerült kívánságoknak megfelelően Richolm István tud. munkatárs kialakította a tranzisztoros szigetelés-ellenőrző relét. 93
