Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Magyar Tudományos Akadémia intézetei
az egyes műveleti egységek különböző bemenő és kimenő jelei közötti sztatikus összefüggés meghatározása végett végzik. További lépés a folyamatdinamika feltárása. A mérések értékelésével feleletet kapnak az egész cirkulációs kör mint zárt egység be- és kimenő jelei közötti összefüggésre. A folyamatra jellemző törvényszerűségek ismeretében határozzák meg ezután az irányítás algoritmusát és készítik el a komplex automatikus irányításhoz szükséges műszerezés elvi terveit. Nézzük ezután az automatikaelemek osztályának munkáját. A villamos segédenergiával működő automatikaelemek mind nagyobb teret hódítanak. Ennek legfőbb oka az, hogy a mindinkább komplex automatizálás nagyobb kiterjedésű és bonyolult rendszert tesz szükségessé, amit csak villamos elven lehet racionálisan megoldani. Ugyanakkor a félvezetők elterjedése és kifejlesztése egyszerűsítette a megvalósítást, és lehetővé tette a megbízhatóság növelését. A folyamatirányítás automatizálásának bevezető szakaszában elsősorban a villamos analógiás elemek nagy mennyiségére van szükség, mint pl. távadóra, szabályozókra stb. Digitális elemeket nagyobb számban csak későbbi időpontban alkalmaznak majd. Legelőször tehát kizárólag félvezetőkkel működő villamos analógiás elemekre vonatkozó kutatásokra volt szükség. Mivel a beavatkozó szervek fejlesztése a Finommechanikai Vállalatnál már folyamatban volt, távadók és szabályozók kutatását és fejlesztését volt célszerű feladatul kitíízni. A kutatás folyamán a Finommechanikai Vállalattal szocialista szerződéssel megalapozott — az ideálishoz elég közel álló — együttműködés jött létre, és a kutatást követő fejlesztést a gyártásig a Finommechanikai Vállalat végzi. Valamennyi villamos analógiás készülék megfelel a KGST keretében kidolgozás alatt álló URS rendszer előírásainak. A legmagasabb fokú üzembiztosság volt az alapvető kutatási és fejlesztési szempont. A távadók (transzmitterek) területén a feszültség és az elmozdulás (ill. nyomás) bemenő jelét az egységes áramjelre (0—5 mA egyenáram) átalakító készülékkel a legtöbb szükséglet kielégíthető. A gyakorlatban használatos villamos kimenő jel érzékelő feszültség bemenő jele néhány millivolt tói néhány száz millivoltig terjedő nagyságrendben van. A szükséges pontosság néhány tizedszázalék. A kidolgozott távadó legkisebb méréshatára 0—2 mV, a legnagyobb 600 mV, null pont vá n d óriása kisebb mint ± p-V, •—20 C°-tól +45 C°-ig terjedő hőmérséklet-tartományban, tetszőlegesen hosszú idő alatt. így a méréshatártól függően 0,1—0,2% pontosság érhető el. A megbízhatóságra jellemző, hogy a meghibásodások közötti átlagos időtartam 9000 óra. Az elmozdulás—nyomás-távadót nyomásdifferencia-távadóként dolgozták ki. Maximum 250 kp/cm2 névleges nyomáson a legkisebb méréshatára 0—100 v.o. mm nyomás (10 000 mm-ig állítható). Pontossága 1%. Egyéb paraméterei az URS előírásoknak megfelelnek. A meghibásodások közötti átlagos időtartam 7500 óra. Az egységes jelek alkalmazásával a szükséglet 90%-a egyféle típusú PID szabályozóval kielégíthető. A kidolgozott típus az egységesített be- és kimenő jellel működik. Pontossága 3%, a beállítható időállandók 0,1—10 perc tartományban vannak. Arányossági tényező 1—200%. A meghibásodások közötti átlagos időtartam 6600 óra. A készülékek széles körű részletproblémák alapkutatását tették szükségessé. Elsősorban ki kellett dolgozni a távadókhoz és szabályozókhoz egyaránt felhasznált erősítőt. Az erősítő vivőfrekvenciás elven működik, modulátora és demodulátora kapcsolótranzisztor, kizárólag félvezetőkből van felépítve, elektrolitkondenzátort és mozgó alkatrészt nem tartalmaz. Transzferimpedanciája 500 MQ. bemenőárama 4 • 10~9 A. Nullpontvándorlása az alkalmazott termosztáttól függően +5—10 uV a 36