Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
Az Élelmezésügyi Minisztérium intézetei
másokban az exportminőségű szesz mennyiségének növelését eredményezték. Az eredmények értékét fokozza, hogy a szeszfőzéshez, finomításhoz szükséges energia mennyiségét azáltal sikerült csökkenteni, hogy a készülékeket az elméleti számítások alapján nyert paraméterek segítségével állították be. Több millió forint megtakarítást értek el a külföldről importált, metilalkoholt és egyéb ismeretlen szennyeződéseket tartalmazó szesz finomítási technológiájának kidolgozásával, amellyel 1953-ban 500 vagont meghaladó importszeszt dolgozott fel szesziparunk. Az importált szesz rossz minőségére jellemző, hogy kereskedelmi szerveink azt a finomszesz árának közel fele értékében tudták megvásárolni, az eljárás eredményességét pedig az igazolja, hogy a finomított szesz egy részét még exportálták is. A sütőélesztő-iparban az elmúlt 10 év alatt a legsúlyosabb feladat a közel kétszeresére növekedett igények kielégítése volt. Ezt az ún. sűrű eefrés élesztőgyártási technológiával sikerült teljes mértékben elérni. Az eljárás lehetővé tette, hogy az élesztőgyárak a meglevő berendezéssel a felfokozott igényt az önköltség egyidejű csökkentése mellett tudják kielégíteni. A sűrűcefrés elv az azóta kidolgozott újabb élesztőgyártási technológiában is megmaradt. Az erjedés során keletkező szénsavval távozó szesz kinyerésére használatos aktív szenes adszorbereket az Intézet által kidolgozott vizes abszorpciós eljárással helyettesítették. Az új technológiák helyességét igazolták a Szabadegyházai Szeszgyár eredményei. Ott azelőtt semmiféle szeszkinyerő berendezés nem volt. Az eredmények alapján az Óbudai és Győri Szeszgyár is áttért a vizes abszorpciós eljárásra, annak ellenére, hogy korábban aktív szenes adszorpciós berendezéssel dolgoztak. A visszanyert szesz mennyisége 0.4-ről 0,G°o-ra nőtt, és ezenkívül a szeszvisszanyerés költsége is jelentős mértékben csökkent. A szesz—élesztő kombinált gyártástechnológiája lehetővé tette a sütőélesztőiparban a gyár szeszüzemében termelt élesztő felhasználását anya élesztőként. Az új technológia jelentős mértékben csökkentette a sütőélesztő-gyártás nyersanyagszükségletét. A kombinált gyártástechnológiát a gyárak közel 4 évig alkalmazták, 1959. január 1-től pedig az ugyancsak az Intézetben kidolgozott félfolytonos gyártástechnológiára tértek át. A félfolytonos technológia jelentősége az, hogy ezzel az első lépést tették meg a szakaszos gyártási elvről a folytonos gyártásra való áttérésre. Új technológiát javasolt az Intézet a keményítőiparban is, mégpedig az ioncserélős szörptisztítási eljárást, amelyet a Cukoripari Kutatóintézet munkatársaival együtt dolgozott ki. Az új eljárással önköltségcsökkentést értek el. és egyidejűleg a késztermék minőségét is javították. Az üzemi megvalósítás azóta jelentős mértékben előrehaladt. Hasonlóképpen új technológia a keményítőiparban a hidrociklonok felhasználása is. A keményítőtej sűrítésére használt hidrociklonok hely- és munkaigénye lényegesen kisebb, mint a korábban használt besűrítőké, és ezenfelül a termelt keménjdtő minősége is javult. Új nyersanyagok feldolgozásában sok esetben segítették a mezőgazdasági szeszipart. Üzemi méretben kidolgozták a cukorcirok, a csicsóka, a batáta és a rizs koptatásából származó liszt erjesztését. Ezenkívül keményítőszörp, olaszbúza, burgonyakeményítő-gyári törköly és még sok más anyag szeszipari feldolgozásával is foglalkoztak laboratóriumi méretben. Az erjedéses butanol—aceton gyártás gazdaságosságát nagymértékben elősegítették azáltal, hogy a melaszt erjesztő kultúrák szelektálásával és a szükséges adalék tápanyagok meghatározásával lehetővé tették az áttérést az eddig használt költségesebb tengeriről az olcsóbb melasz nyersanyagra. 316
