Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Könnyűipari Minisztérium intézetei
zálás hőmérsékletén, tehát minimálisan 140—150 C°-on zajlik le, a felhasznált keverékeknek megfelelőképpen termoplasztikusnak kell lenniük. Ugyanakkor az is szükséges, hogy a lehűlt anyag szerkezete kellőképpen merev legyen és a termék keménysége megfeleljen a szabványnak, ill. a kellő keménység hiánya miatt ne okozzon a cipő hordásakor imbolygó járást, mert az erősen fárasztó. Ez utóbbi szempontra különösen a könnyű fajsúlyú termékek esetén kell tekintettel lenni, mert ezek a nagy felhajtás miatt laza szerkezetűek. E követelményeket elsősorban nagy sztiroltartalmú, ún. kaucsukgyantákkal érik el, mint pl. Duranit 30, 15 és 10, Butakon 7001 és 8551, Polysar SS 250, Marbon 8000 stb. Ezek butadién—sztirolkopolimerek 50, 70, 85 és 90% sztiroltartalommal, ami melegen a szükséges termoplaszticitást, hidegen pedig a megfelelő keménységet biztosítja. Ugyancsak a termoplaszticitás növelése és a késztermék kellő keménységének elérése céljából használtak ún. szilárd plasztifikátorokat, mint pl. kolofónium, kumarongyanta stb. A sztirolgyantákon kívül aktív fehér töltőanyagokkal is fokozható a késztermék keménysége, kopási ellenállása; ilyenek pl. Ultrasil VN-3, Aerosil, Hi-Sil 233 stb. A kis, 0,3—0,4 g/ml sűrűségű mikrocellás talpak és sarkak gyártásának igen nagy nemzetgazdasági jelentősége van, hiszen 1 pár talp előállításához jóval kevesebb anyag szükséges. Az Intézetben folytatott hordási próbák azt mutatták, hogy e talpak kopási ellenállása nem rosszabb a nagyobb fajsúlyú mikrocellás talpakénál. A cipőipari ragasztási problémák közül a cipőipari gyorsragasztók gyártási technológiájának kidolgozása területén jelentős munkát végzett az Intézet. A polikloroprén műkaucsuk alapanyagú oldószeres ragasztók mint cipőipari gyorsragasztók kerülnek forgalomba. Fő alkotórészük a pohkloroprén műkaucsuk azonban a cipőipari technológiai feldolgozás követelményeinek megfelelően a műkaucsuk tulajdonságait megfelelő hozzátétekkel változtatják. így a nyitott időt a gyártási technológia menetével különböző gyanták hozzáadásával hangolták össze; erre a célra kumarongyantát, továbbá modifikált fenol—formaldehid-gyantát használtak. A polikloroprén ragasztó kohézióját aktív fehér töltőanyag adagolásával (Ultrasil VN 3), továbbá klórkaucsuk alkalmazásával növelték. A ragasztó kohézióját és adhézióját izo-cianátok adagolásával állították be a kívánt mértékre. A cipőben levő kéregnek, amelyet a felsőrész és a bélés között helyeznek el, az a célja, hogy a lábat állás és járás közben rugalmasan támassza, valamint hogy szabályos formát adjon a lábbelinek. A kéreg igen kényes része a cipőnek; ha a cipő hordásakor a kéreg alakja megváltozik, akkor nemcsak a cipő veszíti el alakját, hanem a járás is megnehezül benne. A kéreg járás közben felfogja a láb sarkának oldalmozgását, ami deformációt idézhet elő. A terhelés, amelynek a kéreg ki van téve egyenlőtlen, és ez az egyenlőtlen terhelés a nem tökéletes vagy nem tökéletesen beragasztott kéreg törését, gyűrődését idézheti elő. Ezért nemcsak a kéregnek kell megfelelően rugalmasnak lennie, hanem a kérget beragasztó anyagnak is; a kéregnek formáját és szilárdságát nedves állapotban is meg kell tartania. Régebben a cipők kérge bőrből készült, és csirizzel vagy dextrinnel ragasztották be. A csiriz használatának több hátránya van: keménnyé, merevvé teszi a kérget, a kialakult csiriz—-dextrin film idővel megreped, töredezik; emellett a megmunkálás során gyakori a kéregrész és a fejrész szennyeződése, és természetesen nem egyenletes a kézi kenéssel felvitt ragasztóanyag mennyisége sem. A formázott (előpréselt) rostműbőr kéreg felhasználása új ragasztási technológiát igényel: olyan ragasztóanyagot és ragasztási technológiát, amely a ragasztóanyag egyenletes felvitelét teszi lehetővé és a kérgek beragasztás után is megtartják rugalmasságukat. 269
