Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
lanul szükségszerű volt, mert elektromos energiánkat majdnem kizárólag hőerőművekből nyerjük, és azok gazdaságosságát, jó termikus hatásfokát csak magas hőmérsékletű és nagynyomású gőzzel lehet megvalósítani. Ennek a követelménynek gazdaságosan csak Cr-mal, Mo-nel, Y-mal, W-mal, ötvözött hőszilárd acélok tudnak eleget tenni a korszerű erőművi berendezésekben adódó 530 C= feletti hőmérsékletek miatt. Az egyik ilyen új hőszilárd acélanyag a 2,5% Cr-ot, 1,0% Mo-t tartalmazó acéltípus, amit az 1959—60. években a Lenin Kohászati Művek és a Vasipari Kutatóintézet fejlesztett ki. Ez alkalmasnak bizonyult 550 C°-os hőmérsékletű gőzzel üzemelő gőzturbina, kazán alkatrészeinek legyártásához. Az 1962—63. évben a Lenin Kohászati Művek újabb hőszilárd acéltípust dolgozott ki, amelynek jellemző ötvözői 1,5% Cr, 1% Mo, 0,3% V. Ez már 565 C°-os gőzhőmérsékletre vált alkalmassá. Az előzőkben említett ferrites hőszilárd acélok reveállósága 550—565 C° felett azonban már nem kielégítő. Ezért a YKI Acélmetallurgiai Osztálya egy újabb 12°0 Cr-tartalmú hőszilárd acélt alakított ki. Ennek, valamint az előzőkben ismertetett acéloknak dolgozta ki a Hegesztési Osztály a hegesztési technológiáját, hegesztőelektródjait, amit az ipar mind az öntvények javításához, mind a gőzturbinák gyártásához alkalmaz. A kutatómunka értékeléséhez támpontot ad, ha figyelembe vesszük, hogy megfelelő hazai előállítású hőszilárd acél, elektród és hegesztéstechnológiai adatok nélkül a már legyártott és gyártás alatt levő 50 MW-os gőzturbinák — amelyeknek darabonkénti értéke kb. 16 000 000,— Ft. —hazai előállítása nem valósulhatott volna meg. A nagy létesítmények hegesztéstechnikai ellenőrzésével, valamint a hegesztési technológiák gyártás közben szükségessé váló módosításának kidolgozásával nagyobb erkölcsi és anyagi károk elhárítását tette lehetővé az Intézet: pl. az Erzsébet-híd vagy az Ózdi Kohászati Üzemek martinkemencéje kéményeinek építése során. A szerszámok felrakóhegesztésével kapcsolatos kutatás célja az volt, hogy a szerszá mfelújításhoz megfelelő hegesztőelektród-fajtákat dolgozzanak ki, s egyúttal azok alkalmazásához megfelelő technológiát is. Ezzel egyidejűleg ki akarták alakítani a takarékos, tehát ötvözetlen szerszámtestre felhegesztett, erősen ötvözött élű vágó, ill. clolg ózó felületű sajtolószerszámok fajtáit, s ezek számára igyekeztek kiválasztani a legalkalmasabb alapanyagot, kidolgozva a megfelelő elektródok és a felhegesztés, valamint a hőkezelés technológiáit. A szerszámfelrakó hegesztés nagyüzemi alkalmazásának első feltétele az előírt összetételű, erősen ötvözött varratot adó, jó hegesztési tulajdonságokat biztosító, tömeggyártásban gazdaságosan készíthető elektród választék. Ennek legegyszerűbb megoldása a megfelelő ötvözött huzalból készült fémpálcák bevonása megfelelő ívstabilizáló és salakvédelmet adó kerámiai gyurma rásajtolása útján. Jól drofilozott minőségi acélárugyár hiányában a gyorsacél és a ledeburitos ki’ómacél huzalok tömeggyártását nem sikerült megoldani. Az elektród választék kidolgozását célzó kutatómunka számára tehát csak a nehezebb és hosszabb út maradt: a bevonatból való ötvözés. Az ún. bevonatötvözésű elektródok fémmagja azonos az ötvözetlen acélok kötőhegesztéséhez használt elektródok huzalával (MSZ 6281). Bevonata az ívstabilizáló és salakvédő alkotókon kívül annyi grafitot, ferroötvözetet és fém-oxidot tartalmaz, amennyi a lágyacél pálca anyagának előírt mértékű ötvözéséhez szükséges az ívben való átolvadás közben. A különböző kísérletek alapján a megfelelő elektródfajtákat ki is dolgozták. Ezek közül egyesek rutilos bevonatúak, ezeknek anyaga finom cseppekben olvad, csekély 2o / 17 Műszaki tudományos kutatások M.-on
