Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
beolvadású és finom élek felrakására alkalmas. Hegesztésükhöz mindkét áramnem felhasználható. A többi elektród bevonata mészbázisos, nagy cseppekben olvad le. Hegesztésük csak egyenáram pozitív sarkáról végezhető. Túlhevítésre nem érzékenyek, ezért nagy tömegű, salakolás nélküli felrakóhegesztésre alkalmasak. Kísérletek alapján megállapították a szerszáméi felrakóhegesztésének jellegzetességeit is, majd részletes vizsgálatokat végeztek a hidegalakító és forgácsoló szerszámok, valamint a melegsüllyesztékek sorjázó felrakóhegesztésére. Kutatások folytak a hengerek felrakóhegesztésével kapcsolatban is. Ezt a munkát 1958-ban az Ózdi Kohászati Üzem kérésére kezdték meg, azzal a céllal, hogy az Aö. 72 öntött acélhengerek élettartamát melegen kopásálló réteg felvitelével megsokszorozzák. A feltöltés módját tekintve, a magyar ipari szempontok fig3Telembevételével a más országokban még nem kutatott eljárást, a kerámiai úton előállított felötvözéssel felrakó ívhegesztést választották. Ez a felrakási eljárás a magvar kohászati üzemek viszonyait és a felrakás gazdaságosságát figyelembe véve, a legtöbb eredményt ígérte. Az eljárás kiválasztásakor számoltak azzal, hogy a felrakott varrat keménység szempontjából az ötvözök egyenlőtlen eloszlása miatt nem lehet olyan homogén, mint az öntött acél vagy az ötvözött pálca varrata. A kísérletek során sikerült a megfelelő anyagot megtalálni, mégpedig úgy, hogy a varrat a melegen kopásálló szövet képződéséhez elegendő króm és volfrám alkotókat tartalmazott, s a felrakott varratban növelték a széntartalmat is. Megállapították, hogy a kopás aránya az egyes üregekben különböző, de a legkedvezőtlenebb is 1,8/0,6, azaz a hegesztéssel felrakott henger kopása az Aö. 72 öntött acélhengerének csak harmadrésze volt. Az arányszámot véglegesen csak később, a henger ismételt beépítése és üzemeltetése után nyert üzemi adatokból lehet majd kialakítani és azt több felrakott henger üzemeltetési eredményeivel alátámasztani. Bizonyossá vált, hogy az első kísérletekből levont következtetések helyesek voltak, és a kutatási irány is jó. A hegeszthető nagy folyáshatárú acélokkal a Vasipari Kutatóintézet 1950—Síben kezdett foglalkozni. A cél az volt, hogy egy nálunk is gyártható, legalább 12—15 mm vastagságban feltétlenül hegeszthető, edződésre és ridegtörésre nem hajlamos acél összetételét és gyártási technológiáját megállapítsák. A Hegesztési Osztály a kísérleteket a Metallurgiai Osztállyal együtt folytatta, és vizsgálatai során megállapította, hogy legjobb eredményt a titánnal lehet elérni. A titán ui. mangánacélban nagyon kedvezően hat a hegesztési hőkörzet szívósságára, mind mélyhűtött, mind öregített állapotban. A titánnak még másodlagos szövetszerkezetében is nagyon erélyes szemcsefinomító hatása van. A különböző vizsgálatok és kísérletek után a Vasipari Kutatóintézetnek a kohászati művekkel való szoros együttműködése alapján sikerült az MTA 50 acél továbbfejlesztése, és a folyási határ a korábbi 34 kp/mm2 értékről 3G kp/mm2-re emelkedett. Ez persze az acél összetételének megváltoztatásával járt, mégpedig úgy, hogy az egyes alkotóelemek legfeljebb a következő értékekkel szerepelhettek: C 0,2; Mn 1,4; Si 0,6; Cr 0,2; Ti 0,10; A1 0,10; P 0,05; S 0,045. Ezzel az Intézet a 36 kp/mm2 folyáshatárú mangán—titán—alumínium-acél fejlesztésével kapcsolatos munkát sikerrel befelezte. A Kutatóintézet és az ipar jó együttműködésének bizonyítéka a Csepeli Elektródagyárral közösen folytatott munka az elektródválaszték fejlesztésére. 10 év alatt 2 kötő-hegesztő elektród, 2 gyengén ötvözött elektród, 9 szerszámfelrakó elektród és 2 öntöttvas hegesztőelektród, tehát összesen 15 új elektródtípus született. A munkaközösség által létrehozott elektródokkal eddig 5 év alatt mintegy 45 millió devizaforintot takarítottak meg, vagyis átlagban évente közel 10 millió forintos megtaka258
