Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
Fizikai módszerekkel, mint pl. mágneses, elektrosztatikus szeparálás, fajsúly szerinti szétválasztás, flotáfás stb. ez nem sikerült és így kémiai és metallurgiai módszerekhez kellett folyamodni. A kutatás során mindkét irányban kedvező műszaki eredményeket értek el. Kémiai feldolgozáshoz legcélravezetőbbnek találták a salétromsavas feltárást. Az érc mangántartalma mint nitrát megy oldatba, kevés vassal és kevés foszforral egvütt, amelyek azonban az oldatból kiejthetők. A mangán-nitrát kalcium-oxiddal és ammóniával kezelve mint mangán-hidroxid kiválik. Melléktermékként műtrágyának használható ammónium-kalcium-nitrát keletkezik, és így a mangánkinyerés vegyszert nem is fogyaszt. Metallurgiai úton szelektív kohósítással távolították el a vasat és a foszfort. A mangán sokkal nehezebben redukálódik, mint a vas, és így gyengén redukáló viszonyok között az ércből foszfortartalmú nyersvas, mangándús, vas- és foszforszegény salak képződik. A salakból elektrokemencében sziliko-mangánt termeltek, majd azt a kémiai feltárással kapott mangán-oxiddal frissítve ferromangán-affinét állítottak elő. Mindkét kidolgozott módszer technikailag alkalmas a karbonátos mangánérc feldolgozására, műszakilag kedvező eredményt ad, ipari megvalósítás előtt azonban még a gazdaságosság kérdéseit kell tisztázni. Ehhez folyamatosan működő kísérleti üzemet kell berendezni. Térjünk át ezek után az Acélme*ciUurgiai Osztály munkájára. Elsőként emlékezzünk meg azokról a kísérletekről, amelyeknek célja olyan magas hőmérsékletet álló takarékacélok előállítása volt, amelyekből a gőzkazánok túlhevítő csövei molibdén ötvözés nélkül is előállíthatok. 1957-ben az Osztály égjük feladata volt, hogy az előző évben gyártott üzemi adagokból csövek, ill. csőkígyók készüljenek és hogy énnél felhasználhatóságát is megállapítsák. A kikísérletezett három acélfajtából készült csöveket az ország három legnagyobb erőművének kazánjaiba építették be (Mátrai Erőmű, Borsodi Hőerőmű és Dunai Erőmű). Az üzemi körülmények között készült mintacsövek 1957 óta zavartalanul üzemben vannak, így nagyüzemi kivitelben való felhasználásra alkalmasak. A megtakarítás itt mintegy 0,50% molibdén ötvözőben jelentkezik. A takarékacéljaink kifejlesztéséhez szóba jöhető hazai ötvözőelemek között mind nagyobb szerep jutott a titánnak. Az a tény, hogy már aránylag kis mennyiséged elérhetők azok az optimális hatások, amelyeket ez az ötvözőelem az acélnak egyáltalán nyújtani tud, eléggé indokolja, hogy a különböző összetételű tartalékacélok tulajdonságaira való hatását és ennek folyományaképpen felhasználási területeit rendszeres kutatással keressék. A negyvenes években, a nikkelt nem tartalmazó acélok tömeges gyártása idején, a csepeli gyár összes krómmal és mangánnal ötvözött betétből edzett acéljait — a szövetfinomító hatásával kapcsolatos szívósságnövelés céljából — 0,05° o körüli titánnal jó eredménnyel ötvözték. A titánnal csökkentett durvulási hajlam tapasztalatuk szerint lehetővé tette a magasabb hőmérsékleten, rövidebb ideig tartó eementálást, sőt — éppen emiatt — a kombinált edzések majdnem teljes kiküszöbölését is. Éppen ezek — a szövetfinomítás, a durvulási hajlam csökkentése és az eddig nem nagyon említett átedződés növelése — azok a hatások, amelyek a titánnal való ötvözést eredményessé teszik. A titánnak ezek a régen tapasztalt hatásai, valamint a felismerés, hogy ennek a jelentős mennyiségben rendelkezésünkre álló ötvözőnek használatában el nem hanyagolható lehetőségek rejlenek, vezettek azokhoz a tájékozódó kísérletekhez, amelyek a számba jöhető szerkezeti takarékacél-típusok kialakítására irányultak. 249
