Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)

A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei

Alagútkemence kifejlesztésével is régóta foglalkoznak. 1961 1962-ben az áramlási kísérleteket. 1963-ban már az üzemi kísérleteket is elvégezték. A felsőtüzelésű és U-lángjárású alagútkemence kísérletei azt igazolták, hogy szakítani lehet a régi hagyományos oldaltüzeléssel. Ezenkívül a szélességi méreteket a jelenlegi 2.2 m helyett 4.5 méterig lehet növelni. A végzett kísérletek azt mutatták, hogy a hőmérséklet-különbség az elége­tendő áru széle és közepe között a régi 150—200 C'-kal szemben csupán 20—30 C2. Az itt kifejlesztett felsőtüzeléses rendszert a hazai és külföldi szakemberek egvszerű­­nek és érdekesnek minősítették és egyúttal alkalmasnak tartották arra. hogy a tiszta földgáztüzelés problémáját is megoldja. Ha a meglevő kemencékhez a felső­tüzeléses módszert bevezetnék, akkor az alagútkemencék égetési selejtjének 40— 50 -os csökkentésére lehet számítani. A Technológiai Osztály feladata volt az üzemben levő és a korszerűsítéshez számba vehető mélykemencék hőtechnikai, kapacitás-, gazdaságossági és áramlás­tani vizsgálata is. A kutatásban részt vevő munkatársak úgy találták, hogy távlatilag sem javasolható kétirányú felsőtüzelésű mélykemencék építése a meglevő üzemek­ben. Ugyanakkor szükségesnek látják a mélykemencék égőinek felülvizsgálatát jiáro­­metrikus hatásfok és kinetikus energia szempontjából. A kinetikus energia növelése nagymértékben javítja a kemencék munkaterében létrejövő hőátadási viszonyokat és a kemence üzemi hatásfokát. Az Intézet 1963. február 15 és szeptember 30. között 6 budapesti üzem 600 kemencéjét vizsgálta meg abból a szempontból, hogy mit kell változtatni rajtuk a földgáztüzelésre való áttéréshez. Ezek a vizsgálatok szabták meg a budapesti földgáz­­program megvalósítása folyamán elvégzendő feladatokat. A vizsgálatok alapján 32 kötetes tanulmányban adták meg az egyes kemencékre vonatkozó átalakítási javaslatokat. A Lángvizsgáló Üzem dolgozói kialakították azokat a speciális műszereket és vizsgálóberendezéseket, amelyek lehetővé teszik a hőátadás, a kémiai összetétel, a koromtartalom és más égési jellemzők vizsgálatát. A budapesti földgázprogram égőszükségletének fedezésére nemzetközileg is szokatlanul rövid idő alatt 20 különböző földgázégőt fejlesztettek ki. amelyek kis-, közép- vagy nagy-nyomású földgázt 0—100 Xm3 h teljesítménnyel tüzelnek el ventil­­láeiós levegőellátás vagy injektoros üzem esetén. Az égők tervei alapján a Vas­­kohászati Kemenceépítő Vállalat megkezdte a földgázégők hazai gyártását és 1965 végéig a tervek alapján 1500 db tüzelőberendezést gyárt. Az égők korszerű automatikával szerelhetők fel, s így mind a mérési eredmények, mind üzembiztonság szempontjából teljesen korszerűek. Ezek az égők fedezik a budapesti földgázprogram égőszükségletének több mint 90 0-át. Ha az égőknek csupán 20 -át építik be automatikával felszerelve, az égők, valamint az automatika hazai gyártásával a népgazdaság közel 1 miihó dollár tőkés importot takarít meg. A kemenceberendezések tipizálásával kapcsolatos munka célja az volt, hogy az ország fontosabb üzemeiben található ipari kemencékről kemencekatasztert állít­sanak fel. A témát 1960-ban kezdték meg, és a nyilvántartás elkészülte után az Intézet rendszeresen ellenőrizni fogja a meglevő kemencék állapotát, továbbá javaslatot tesz rendszeres korszerűsítésükre. 1963 első negyedévében elkészítették ctz Ózdi Kohászati Üzemek kemencekataszterét. A második és harmadik negyedév­ben ezt a témát összekapcsolták a budapesti földgázprogram munkálataival. 1963 negyedik negyedévében rendszerezték a már elkészített anyagot és elvégezték a vele kapcsolatos sokszorosító mimkát. 1964. év folyamán a kemencekataszterben szereplő összes ipari kemencéket ellenőrizték annak felderítésére, hogy a jelenlegi állapotuk 16* 243

Next

/
Thumbnails
Contents