Várkonyi Endre: A magyar címer útja (Budapest, 1957)

szagnak a bécsiek a háborúban való fokozott részvétel és a nemzetiségek könyörtelen elnyomása fejében.

A nagy-címerben — amely csak az elhatározásig jutott — szerepelt volna valamennyi olyan ország címere, amely valaha — egy évezred alatt — a magyar királyok fennhatósága alá tartozott. Ezek az országok akkor már évszázadok óta önállóak vagy más államok részei voltak, de a Habsburg-császár, mint magyar király, viselte ezek uralkodói címét, és koronázáskor ünnepélyes fogadalmat tett az „elvesztett tartományok” visszaszerzésére. Mindezeknek a címerbe való felvétele azonban a modern politika viszonyai között sok nehézséget és bonyodalmat okozott volna, hiszen egyik-másik ilyen „elvesztett tartomány” éppen Ausztriához tartozott, vagy — mint Bulgária — önálló országként, az Osztrák—Magyar Monarchia oldalán vett részt a háborúban. Mindezek miatt a nagy címer elkészítését húzták-halasztották, s végül soha nem jött létre. De tervének felmerülése bizonyítja azt a mértéktelen sovinizmust, amely a magyar uralkodó osztályokban akkor is megvolt, s amely állandóan fenyegette Közép- és Kelet-Európa népeit.

Már a közép-címer is — amely pedig a maga korában az összes, érintett országokban kötelező érvényű volt — a nagy-magyar álmok megtestesítője volt, a magyarságnak a Duna-medencében lakó többi népek fölötti állítólagos „felsőbbrendűségét” volt hivatott kifejezni- De ahogyan növelték a magyar népben ezt az „elhivatottsági” érzést, ugyanúgy nőtt a környező népek gyűlölete most már nemcsak a közös elnyomó, a Habsburg-ház, hanem az ennek zsoldjába szegődött magyar földesurak és tőkések ellen is. így következett el 1918 ősze, amikor a katonai vereség nyomán széthullott a sok darabból összetákolt Osztrák—Magyar Monarchia. Az 1917-es oroszországi Szocialista Forradalom hatására Magyarországon is megmoz-48