Várkonyi Endre: A magyar címer útja (Budapest, 1957)

dúlt a nép, 400 év után elzavarta a Habsburgokat, felszámolta a királyság ósdi intézményét, létrehozta a köztársaságot.

Az 1867 utáni közjogi vitáknak mindenesetre volt egy eredménye: a magyar történelem során először született pontos leírás a címevekről. Először — mint erről már szó volt — 1848-ban említi törvény a magyar címert, de csak ennyit szentel neki: „Az országos czímer régi jogaiba viszszaallíHatik” 1874 február 9-én Ferenc József aláírásával „legfelsőbb kézirat” állapította meg a magyar címei és 1896-ban, a millennium évében született meg az új törvény, amely részletes szakszerűséggel magyarázza el a címerek minden alkatrészét, és pontos leírást ad az egészről.

1918 november 28-án, a királyság megszüntetése után, ismét a Kossuth-címer lépett életbe. Az ok feltehetően ugyanaz volt, mint hetven év előtt: sem idő, sem lehetőség nem volt új címer tervezésére, de a koronátlan címer mindenesetre jelképezte a köztársaságot. Megmaradt azonban mindaz, amit a szomszédos, ugyancsak öntudatra ébredt népek joggal kifogásoltak: a félremagyarázott jelentőségű vágások, a magyar—szlovák ellentéteket szító kettőskereszt és az ugyancsak rossz értelmet nyert hármashalom.

A Magyar Tanácsköztársaságnak összesen 134 napig tartó fennállása ugyancsak rövid volt ahhoz, hogy a mindenfelől szorongató ellenséggel és a belső árulókkal vívott harcai köziben a címerproblémára is gondot fordíthasson. A Magyar Tanácsköztársaság címere, illetve inkább jelvénye az ötágú vörös csillag volt. Amikor az antant-hatalmak vérbefojtották a Tanácsköztársaságot és uralomra juttatták a fehérterrort, Horthy Miklóssal együtt visszatért a

4 A magyar elmer álfa

49