Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)

Erdész Adám: Apa és fiú

ját és azt mondottam magamnak, akár sikerül addig valami igazolványt szereznem, akár nem, akkor reggel elindulok.” Ha­zatérve üres lakás fogadta, a közvetlen családtagokról nem volt semmi hír. A nyomda viszont súlyosabb károsodás nélkül meg­úszta a front átgördülését. Kner Mihályt apja távollétére való tekintettel 1945. február 21- én hivatalosan kinevezték az üzem vezetőjévé. A páratlanul nehéz körülmények között azzal a tudattal és felelősséggel látott munká­hoz, hogy meg kell őriznie a nyomdát és - mintha csak apját halla­nánk - gondoskodnia kell hetven ember munkalehetőségéről, hetven család megélhetéséről. Csüggesztő és reményt keltő hírek közepette igyekezett kormányozni a nyomdát. A remény és az erő elsődleges forrása továbbra is az volt, hogy várta haza apját. Októ­berben írta egyik barátjának: „[Apám] annyira itt él velem, hogy akármit csinálok, mindig az első ösztönös gondolatom, hogy'vajon Ö mit szól hozzá. Meg lesz-e elégedve?” A nővérének, Zsuzsának írott levelekben is újra és újra visszatért apjára. A rendkívüli kö­rülmények között akadozva működő nyomda gondjairól szóló be­számolója végén írta: „Most értem meg Apa igazi nagyságát.” Kner Mihály 1945 őszén írott levelei már jelzik a tragédia köze­ledtét. Erre az időre bizonyossá vált, hogy édesanyja és nagyanvja nem fog hazatérni. Az idő múlásával apját illetően is fogyott a remény. Október 20-án erre utalva írta nővérének: „Az Apáról írott dolgokra nem is tudok válaszolni. Azt hiszem, ha ezzel a dologgal most végleg le kellene őszintén számolni magamban, az kb. idegösszeroppanást jelentene számomra.” A remény azonban egyre zsugorodott, s másfelől is csupa negatív élményben volt része: egyre agresszívebb támadások érték mint „kapitalistát”, csa­lódott olyan emberekben, akiktől ha nem is támogatást, de feltét­len szolidaritást várt. Zsuzsának írott, virágnyelven fogalmazott soraiból kiderül, hogy éles szemmel felismerte a változások irá­nyát. Pontosan regisztrálta, hogy olyan fordulat előtt áll az ország, 94

Next

/
Thumbnails
Contents