Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)

Erdész Adám: Apa és fiú

szembenézni azzal, hogy úgy kell készülnie és élnie, hogy - az ő szavaival élve- „a nagy mű folytatója lehessen”. A maga módján Mihály számot vetett kétségeivel, mérlegre tette képességeit, s az írásom végén közölt apai parainézisre a következő fogadalommal válaszolt: .. tapasztalatokkal és sok tanulással én mindenesetre nagyon igyekszem megállni a helyemet és minél többet tanulni; és ha bizonyos szellemi képességek hiányoznak is belőlem, a mester­séget nagyon szeretem. Arról pedig biztosítalak, hogy pazarolni nem fogok, és a becsület és szorgalom hiányán nem fog az üzletfel­borulni.” (Csupán az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy Kner Imre is éppen tizenhárom éves múlt, amikor egy hasonló ünnepélyes fogadalmat tett apjának.) A ránk maradt levelek gyakorlati szempontból is nagyon tudatos nevelési stratégiáról tanúskodnak. Kner Imre a gimnáziumban elsajátítható ismeretanyagot a megszerzendő tudás egyik - bár igen fontos-összetevőjének tekintette. Az iskolától várta a mester­séghez szükséges elméleti ismereteket és egy széles műveltségi alap biztosítását. Örömmel látta, hogy a fiának megy a fizika és a kémia, az a két tárgy, amely számára a legtöbb gondot okozta. Pontosan regisztrálta, hogy a szakma fejlődése fia életében még inkább meg­követeli a technikai háttér ismeretét. Kiemelkedően fontos feladat­nak tekintette a nyelvtanulást, legalább két modern idegen nyelv megfelelő szintű elsajátítását tűzte célként fia elé. Mihály a gimná­ziumban először latint és németet, később németet és franciát tanult. E téren már nem elégedett meg Kner Imre az iskola által nyújtott lehetőségekkel. A gimnáziumi nyelvórákat német és angol magánórák egészítették ki. A némettel volt kevesebb gond, Mihály, apja kérésére, már tizennégy éves korában megírta az első német nyelvű levelét. Ebben az időben már könyveket is olvasott németül, olvasmányairól rendre beszámolt haza írott leveleiben. Az első idegen nyelv megnyugtató szintű elsajátítása után még nagyobb hangsúlyt kapott az angoltanulás. E téren is a jövőre gon-85

Next

/
Thumbnails
Contents